Igen a változásra, igen az összefogásra

Parlamenti hírek

Ma kezdődik az alkotmányozás a parlamentben

Ma kezdődik az alkotmányozás a parlamentben
A kormánypártok, illetve a Szili Katalin által benyújtott alkotmányjavaslatok napirendre vétele után az Országgyűlés ma megválaszthatja a monetáris tanács két hiányzó külsős tagját.
Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke a testület mai ülésén Cinkotai János közgazdászt és Kocziszky György dékánt javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába. Az országgyűlési képviselők a bizottság jelölésétől függően akár már ma dönthetnek a tanács március 1-je óta hiányzó két tagjának személyéről. A parlament a jelöltekről egyenként, egyszerű többséggel határoz, és hat évre választja meg őket. A monetáris tanács korábbi négy külsős tagjának megbízatása márciusban járt le, a Ház ezt követően, március 7-én Bártfai-Mager Andrea és Gerhardt Ferenc személyében választott két új tagot.

A monetáris tanács mai kiegészítésére azért is szükség lehet, mert a parlament a tervek szerint keddtől az új alkotmány április 18-ra tervezett elfogadásáig nem foglalkozik más témájú előterjesztésekkel. A képviselők ezen a héten összesen több mint negyven órában szólalhatnak fel a Fidesz-KDNP, illetve a Szili Katalin által előterjesztett javaslatok összevont általános vitájában, amelytől az MSZP és az LMP is távol marad.

Az Országgyűlés ma megválaszthatja a monetáris tanács két hiányzó külsős tagját

Az Országgyűlés ma megválaszthatja a monetáris tanács két hiányzó külsős tagját

A kormánypártok által benyújtott, Magyarország Alkotmánya címet viselő törvényjavaslat - amelyet Lázár János Fidesz-frakcióvezető húsvéti alkotmányként aposztrofált - a Nemzeti hitvallás című fejezettel kezdődik. A Himnusz első sorával induló tervezet rögzíti: "hazánk neve Magyarország". Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke, független képviselő a Magyar Köztársaság Alkotmánya néven terjesztette elő 18 fejezetes javaslatát, amely az államformát parlamentáris köztársaságként, a gazdasági berendezkedést pedig ökoszociális piacgazdaságként határozza meg.

A végleges javaslat április 18-ra tervezett elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges; az államfő várhatóan április 25-én írja alá a szöveget ünnepélyes keretek között. A hétfői tárgysorozatba vétel után kedden az összevont általános vitában az előterjesztői expozékra kerül sor, majd a képviselőcsoportok vezérszónokai mondhatják el beszédüket. A Magyar Televízió a két javaslat teljes összevont általános vitáját közvetíti.

 

Forrás: fidesz.hu

-bartus-

Programajánló

«
18. 2026. May
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
1.
May.
2.
May.
3.
May.
4.
May.
5.
May.
6.
May.
7.
May.
8.
May.
9.
May.
10.
May.
11.
May.
12.
May.
13.
May.
14.
May.
15.
May.
16.
May.
17.
May.
18.
May.
19.
May.
20.
May.
21.
May.
22.
May.
23.
May.
24.
May.
25.
May.
26.
May.
27.
May.
28.
May.
29.
May.
30.
May.
31.

Képgaléria

Címkefelhő

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2026. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu