Igen a változásra, igen az összefogásra

Parlamenti hírek

Ma kezdődik a parlament két napos ülése

Ma kezdődik a parlament két napos ülése
Az Országgyűlés hétfőn kezdődő két napos ülésén egyebek mellett dönt az új alkotmány koncepciójáról, valamint elfogadhatja a médiatörvény és médiaalkotmány Európai Bizottság által kezdeményezett módosítását, továbbá határozhat a semmiségi törvényjavaslatról. Eredményes választás esetén a hét első napján sor kerülhet a monetáris tanács négy új tagjának eskütételére, míg a Jobbik kezdeményezésére kedden politikai vitanapot tartanak a népességfogyás megállításáról.
A Fidesz-KDNP eredeti terveivel ellentétben a kormány helyett valamennyi képviselőcsoport törvényjavaslatot nyújthat be március 15-ig az új alaptörvény szövegéről, amennyiben a parlament hétfőn elfogadja az új alkotmány elfogadásának előkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot. A Lázár János fideszes és Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető javaslata alapján módosult előterjesztéssel a parlament kodifikációs segítségnyújtásra kéri fel a kabinetet. A határozati javaslat tájékoztatást ad az Országgyűlés alkotmányelőkészítő bizottságának munkájáról, amely alapján a következő alaptörvény preambulumában utalni kell az ország legfontosabb alapértékeire, a demokráciára, a jogállamiságra
és az alkotmányosságra. A testület szerint az új alkotmánynak méltatnia kell Magyarország ezeréves történelmi múltját, valamint a kereszténység szerepét és a történeti alkotmány értékeit. A bizottság ajánlása alapján utóbbi esetben szükséges a Szent Koronára, mint a magyar államiság kifejezőjére való utalás is.

A parlament hétfőn akár a médiatörvény és a médiaalkotmány módosításáról is dönthet, erre azonban csak akkor kerül sor, ha az előterjesztéshez benyújtott egyetlen módosító indítvány sem kap támogatást. A kormány által benyújtott változtatások a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályozását, a regisztráció és a más tagállami médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók kérdését érintik. A javaslat elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezésére név szerinti szavazással határoznak a 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról. A semmiségi törvényjavaslat néven ismertté vált előterjesztés azokat az öt évvel ezelőtti, tömegoszlatásokhoz kapcsolódóan hozott elítéléseket és szabálysértéseket törli el, amelyek kizárólag rendőri jelentés, vagy rendőri tanúvallomás alapján születtek.

Sor kerülhet a monetáris tanács négy új tagjának eskütételére

Sor kerülhet a monetáris tanács négy új tagjának eskütételére

Az Országgyűlés hétfőn június 30-ig meghosszabbíthatja a vörösiszap-katasztrófa miatt Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében, 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzetet. A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett előterjesztés a külterületi mentesítés, valamint a Magyar Alumínium (Mal) Zrt. kiszakadt vörösiszap-tározójának helyreállításával és a csurgalékvizek kezelésének befejezésével indokolja a hatóságok további folyamatos jelenlétének igényét. A javaslat szerint a sérült zagytározó kazettát a legkedvezőbb forgatókönyv alapján május 31-ig tudják lezárni, azonban ez akár június középéig is elhúzódhat. A kormány ezzel párhuzamosan a Borsod-Abaúj-Zemplén megyén tavaly végigvonult árvíz miatt elrendelt veszélyhelyzet, április 30-ig történő meghosszabbítását is kéri a parlamenttől. Az erről szóló határozati javaslat azzal indokolja a lépést, hogy a Sajó-Hernád vízgyűjtő területén a februárban megszokottnál nagyobb a hóban tárolt vízmennyiség.

A fentiek mellett a hétfői határozathozatalok napirendjén szerepel az Országos Választási Bizottság (OVB) és az igazságügyi miniszter jelentése a tavaly őszi önkormányzati választásokról, valamint az egészségügyi kamarákról szóló törvény kötelező tagságot előíró módosítása, továbbá a hatékonyabb vízkárelhárítást célzó javaslat is.

A várhatóan késő estébe nyúló első ülésnap után, kedden a magyar népességfogyás megállításának "sürgető szükségességéről" kezdődik vitanap a jobbikos Z. Kárpát Dániel előterjesztésére. A több mint öt órás időkerettel rendelkező napirendi pont után a képviselők a nem dohányzók védelméről szóló, a zárt légtérben történő füstölgést jelentősen korlátozó javaslathoz benyújtott módosításokat tárgyalhatják.

 

forrás: fidesz.hu

-bartus-

Programajánló

«
18. 2026. May
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
1.
May.
2.
May.
3.
May.
4.
May.
5.
May.
6.
May.
7.
May.
8.
May.
9.
May.
10.
May.
11.
May.
12.
May.
13.
May.
14.
May.
15.
May.
16.
May.
17.
May.
18.
May.
19.
May.
20.
May.
21.
May.
22.
May.
23.
May.
24.
May.
25.
May.
26.
May.
27.
May.
28.
May.
29.
May.
30.
May.
31.

Képgaléria

Címkefelhő

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2026. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu