Ünnepélyes átadó Isaszegen

Érdemes megállni egy pillanatra és alaposan szemügyre venni, hogy miképpen kapta vissza a város élettel teli közösségi térként, ezt a korábban elhanyagolt, kopottas területet. A Béke téren, mint a tájékoztató írja – „a játszó- és szabadidőpark súlypontját egy terecske képezi padokkal, és madáritatóként is funkcionáló csobogós vízmedencével, valamint a körülötte kialakított játszórésszel. A téren támlás és támla nélküli padok szolgálnak pihenőhelyül. A játszótér 2 részre oszlik, az egyik rész a kisebb (3-6 éves), a másik rész a nagyobb (6-12 éves) korosztály számára lett berendezve. Mindkét rész kerítéssel körülvéve (135m), a játszóeszközök védelme és a használók biztonsága érdekében. Ezek közelében egy nagyobb füves, szabad terület áll rendelkezésre egyéb szabadidős tevékenységek, szervezett programok céljára. A parkban még két sportpálya kap helyet: egy 40x20 m-es, mely futball, kézilabda és egyéb labdajátékok pályájaként szolgálhat, a másik pedig egy homokos strandröplabda pálya. A két pálya környezetében még egy kisebb pihenőhelyet alakítottak ki asztallal és padokkal.”
Több épült tehát, mint egy játszótér – egy közösség kapott esélyt arra, hogy a programjait, szabadidős rendezvényeit és a gyermekek szabadidejét megfelelő körülmények között szervezhesse. A terv része még egy további játszótér (Ady Endre úti játszótér), amelynek ünnepélyes átadójára még nem került sor, de a fő munkálatokat már itt is befejezték, megteremtve az esélyét annak, hogy egy korábban teljesen leromlott állagú, elhanyagolt terület ismét találkozópont legyen az itt élő családok számára, olyannyira, hogy a város vezetése ezen a területen tervezi megvalósítani a „Nemzedékek Parkját”.
Az ünnepélyes átadón beszédet mondott dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlése és a Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, majd Pénzes János alpolgármester tájékoztatóját követően, Hatvani Miklós polgármester és Szilárdi László, a településrész képviselőjével együtt átvágták a jelképes avatószalagot.
Közterületi játszótér- és parkfejlesztés Isaszegen - adatok
Projektgazda: Isaszeg Város Önkormányzata
Pályázati azonosító: KMOP-5.2.1/A-09-2009-0025
A projekt elszámolható költsége: 55 546 200 Ft
A megítélt támogatás összege: 49 991 579 Ft
A támogatás mértéke: 89,999998%
A projekt megkezdése: 2010.09.30.
A projekt tervezett befejezése: 2011.03.28.