Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Szűcs Lajos: A 2018-as év a munkából élők költségvetése

Szűcs Lajos: A 2018-as év a munkából élők költségvetése

A jövő évi költségvetés minden magyar ember számára megteremti a lehetőségét annak, hogy ismét léphessen egyet előre a saját életében.

Szűcs Lajos országgyűlés képviselő a 2018-as költségvetés kapcsán elmondta, hogy az a munkából élőkről, a családokról, a biztonságról szól. „Újabb lépéseket teszünk a teljes foglalkoztatottság irányába, további támogatást adunk a családoknak, és tovább erősítjük az ország biztonságát. Mindezt az teszi lehetővé, hogy Magyarország erősödik. Arra kérjük az ellenzéki pártokat, hogy most az egyszer álljanak a magyar emberek oldalára és támogassák a jövő évi költségvetést! „

 

Mint elmondta, a polgári kormány célja kezdettől az, hogy a segélyt felváltsa a munka. A közös erőfeszítések meghozták az eredményeket. 2010-hez képest ma több mint 700 ezerrel többen dolgoznak, ezek döntő többsége piaci álláshely.
„Szeretnénk elérni a teljes foglalkoztatottságot, ezért tovább csökkennek a munkát terhelő adók. A munkahelyteremtés mellett azt is fontosnak tartjuk, hogy minden magyar embernek megérje dolgozni.”


A képviselő kijelentette, hogy 2018-ban is folytatódnak a béremelési programok a közszférában. A piaci szférában a munkát terhelő adók újabb csökkentése teszi lehetővé a bérek további növekedését. Folytatódik a minimálbér-emelés: az idei 15% után 2018-ban további 8%-kal nő a minimálbér. A szakmunkás minimálbér az idei 25% után, 2018-ban újabb 12%-kal nő. A szakmunkás minimálbér 2010-hez képest megduplázódhat.

 

A család támogatások kapcsán Vecsés országgyűlési képviselője úgy fogalmazott:

 

A kormány célja, hogy Magyarország családbarát ország legyen, ezért döntött az Európában is egyedülálló családi adózás bevezetéséről, ami már közel egymillió családnak nyújt segítséget. Jövőre is marad a 15%-os szja, ami Európában az egyik legalacsonyabb. 2018-ban tovább nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye, havi 35 ezer forintra, évi 420 ezer forintra nő. Jövőre is lesz első házasok adókedvezménye. Otthonteremtésre még több forrás, 226 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

 

A családok gazdálkodását ezeken túl 2018-ban újabb adócsökkentések is segítik, például 5%-ra csökken az éttermi étkezés, és az internetre és vagy a hal áfája.


A jövő évi költségvetést az előző évekhez hasonlóan a kiszámíthatóság, a biztonság és a fejlődés jellemzi. Az idei évhez hasonlóan a 2018-as költségvetés is új szerkezetben készült, ahol az állam működése tekintetében megvalósul a nullás költségvetés.

 

Programajánló

«
19. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu