Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Pest megyei polgármesterekkel találkozott Szűcs Lajos

Pest megyei polgármesterekkel találkozott Szűcs Lajos
A megye elnöke volt a vendége a Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás ülésének. Beszédében kiemelte, hogy „győzelemmel felérő döntés" született, amikor a területfejlesztés a megyékhez került, mert így Pest megye és a főváros viszonya is rendeződik, nem kerül többé hátrányba a megye egyik települése sem a fejlesztési források elosztásánál.
Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás 2005-ben jött létre azzal a céllal, hogy biztosítsák a kistérség lakói számára a közszolgáltatások magasabb szakmai színvonalon történő, illetve hatékonyabb ellátását; és a kistérségi területfejlesztési programok és projektek megvalósításával az ott élők számára élhető térséget alakítsanak ki.

Mivel a Pest Megyei Önkormányzat januártól területfejlesztéssel foglalkozik, így a CSÖSZ felkérte Szűcs Lajost, a megyei önkormányzat elnökét, hogy tájékoztassa a polgármestereket a bekövetkezett változásokról. Ahogy a megye elnöke elmondta, ez az első megbeszélés, fórum annak a sorozatnak a jegyében, amelyben a megye új szerepéről, feladatairól tájékoztatja a település polgármestereit.

 

Szigetszentmiklós - dr. Szűcs Lajos tartott tájékoztatót

Szigetszentmiklóson megyei polgármesterekkel találkozott dr. Szűcs Lajos

 

A kétirányú egyeztetések, megbeszélések azért fontosak, mert az év második felében születik meg a területfejlesztési törvény.

Szűcs Lajos elmondta, hogy a legfontosabb lépés, hogy szolgáltató megyék alakuljanak ki, a megyei önkormányzat egyfajta híd szerepet töltsön be. Az eddigi pályázati rendszer helyébe programalapú finanszírozás lép, így a települések tesznek javaslatokat a fejlesztésekre, amit a megyei önkormányzat koordinál és beilleszti a megyei tervbe, ami az országos terv részévé válik. Ezért ez a rendszer a településeken élő emberek tudására épül.

Kitért arra is, hogy „győzelemmel felérő döntés" született, amikor a területfejlesztés a megyékhez került, mert így Pest megye és a főváros viszonya is rendeződik, nem kerül többé hátrányba a megye egyik települése sem a fejlesztési források elosztásánál.

Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere, a társulás elnöke is hasznosnak, informatívnak nevezte a megbeszélést, és mint megyei közgyűlési képviselő is, ígéretet tett a konzultációk folytatására.

Programajánló

«
19. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu