Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Összefogás a Homokhátságért

Összefogás a Homokhátságért
Három megye fogott össze, hogy megoldja az érintett 117 település vízgazdálkodását.Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy rengeteg javaslat született a Homokhátság problémáinak a megoldására, eredmény nélkül, a megyék összefogásával azonban ez sikertörténetté válhat.
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, a Csongrád Megyei Közgyűlés és a Pest Megyei Közgyűlés döntése alapján létrejött a Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács, amelynek alakuló ülését Kecskeméten tartották.
Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy rengeteg javaslat született a Homokhátság problémáinak a megoldására, eredmény nélkül, a megyék összefogásával azonban ez sikertörténetté válhat. Hozzátette, hogy Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése 2012. szeptember 14-én döntött a Tanács megalapításáról, amihez csatlakozott Bács-Kiskun és Csongrád megye. Pest megyében a következő 21 település érintett: Dunaharaszti, Alsónémedi, Ócsa, Inárcs, Bugyi, Dabas, Tatárszentgyörgy, Kakucs, Újhartyán, Újlengyel, Nyáregyháza, Dánszentmiklós, Ceglédbercel, Cegléd, Tápiószőlős, Törtel, Jászkarajenő, Kocsér, Pilis, Albertirsa, Hernád, Pusztavacs, Mikebuda, Örkény, Táborfalva, Csemő, Nagykőrös, Nyársapát.

Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács

Három megye fogott össze, hogy megoldja az érintett 117 település vízgazdálkodását
A tanács koordinálja az érintett megyei önkormányzatoknak és egyéb, a térségi fejlesztési tanács munkájában résztvevő szervezeteknek a Homokhátság vízutánpótlása érdekében végzett tevékenységét - mondta Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke emlékeztetett arra, hogy a három megyét érintő Homokhátság Magyarországon az éghajlatváltozástól leginkább érintett terület, ahol a talajvízszint csökkenése, a víz gazdasági és ökológiai célú hozzáférése egyre nagyobb gond.
Hangsúlyozta: a kormány november 16-án döntött arról, hogy 1,3 milliárd forint tervezési forrást biztosít a Homokhátság komplex vízgazdálkodásának, a terület akut problémáinak a megoldásához kapcsolódó tervek elkészítéséhez.

Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács megalakulásag

dr. Szűcs Lajos, Bányi Gábor, Magyar Anna,

Elindul a tervezőmunka, amelynek eredményeként az Európai Unió 2014-től kezdődő költségvetési ciklusában megnyitja a kaput egy jelentős, az itt élők életét alapvetően meghatározó program elindításához - fogalmazott Bányai Gábor.
Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: a következő időszakban a vízháztartás egyébként is kiemelt témakör lesz a Duna-program keretében.
Véleménye szerint, lehetőség lesz a határ menti térségekkel is együttműködést kialakítani, hiszen az országhatárnál nem fejeződik be a probléma.
Forrás: MTI, pestmegye.hu

Programajánló

«
19. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu