Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Megújult a Mendei Szabadidőközpont

Megújult a Mendei Szabadidőközpont
dr. Szűcs Lajos, Pest megye elnöke az ünnepélyes átadón úgy fogalmazott, hogy a mendeiek egy nagy tervben foglalták össze mindazt az elképzelést, ötletet és kezdeményezést, amely a községben élő emberek életét jobbá teszi. A létrejött munkahelyek, a megújult közösségi tér mutatja, hogy Mendén bíznak az emberek saját erejükben.
Az épület közel 40 millió forintból újult meg 12 új munkahelyet teremtve. Játszóházat, színháztermet, sóbarlangot és fitness termet is kialakítottak benne.

Kaszanyi József polgármester elmondta, hogy a Mendei Szabadidőközpont elődje a Petőfi Sándor Művelődési ház 1961-ben, mint a környék legidősebb művelődési háza nyitotta meg kapuit. Az eltelt több mint 50 év alatt nagyobb felújításra csak 2002-ben került sor, a tetőt újította fel az önkormányzat.

 

Mendén szabadidőközpontot adtak át

Mendén szabadidőközpontot avattak

 

Mende Község Önkormányzatának képviselő-testülete 2012 februárjában határozta el, hogy művelődési házat felújítja, és a kor követelményének megfelelő színvonalára emeli. Mivel pályázati pénz nem volt az önkormányzat önerőből, a település lakosságának, vállalkozóinak segítségét felhasználva vágott bele az építkezésbe, amely bővítésből és felújításból állt.

 

Mende, szabadidőközpont

 

Az épület közel 40 millió forintból újult meg. A bővítményben a gyermekek részére játszóház épült egy olyan só barlanggal kiegészülve, amely technológiát még csak 6 helyen alkalmazzák az országban. A testkultúrát szem előtt tartó lakosok egy modern gépparkkal felszerelt fitness teremben vezethetik le az energiájukat, ami két szolárium is kiegészül. Az épület központjában egy kétszáz fős színházterem található, valamint egy új presszó. A szabadidőközpontot egy helyi vállalkozás üzemelteti, amely 12 főt alkalmaz. A település civil szervezetei, intézményei továbbra is használhatják rendezvényeik, taggyűléseik lebonyolítására.

 

Programajánló

«
19. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu