Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Mégis maradnak a jegyárak az elővárosokban?

Mégis maradnak a jegyárak az elővárosokban?
Május 1-jétől a Volánbusz veszi át a közlekedési feladatokat a BKV-tól 9 elővárosi településen. A Pest Megyei Önkormányzat a szorult helyzetben egy asztalhoz ültette az érintett tárca, a főváros és a BKK képviselőit, illetve a települések vezetőit. Ha minden jól megy, az utasok tavasztól nemcsak tiszta buszokat kapnak, de a jegyért és a bérletért sem kell többet fizetniük, mint korábban - olvasható a MNO hasábjain megjelent írásban.
A változás Budakeszit, Budaörsöt, Diósdot, Gyált, Nagykovácsit, Pécelt, Solymárt, Szigetszentmiklóst és Törökbálintot érinti. A 9 települést jelenleg 27 nappali és 8 éjszakai autóbuszvonalon összesen 132 járművel szolgálják ki. Május elsejétől a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV), egy uniós előíráshoz alkalmazkodva, gyakorlatilag megszünteti a tömegközlekedést a fent említett településeken.

84e-busz_20130123195927_30.jpg


Az elmúlt esztendőben, az előírás szellemében született személyszállításról szóló törvény, mely belső szolgáltatónak minősíti a vállalatot, azt jelenti, hogy az, 2013. május 1-jétől Budapesten kívül nem láthat el közszolgáltatási feladatokat. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Volánbuszt jelölte ki arra a feladatra, hogy átvegye a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK) a személyszállítási feladatokat, a MÁV pedig a tervek szerint a HÉV-közlekedést.
A hatalmas átszervezést igénylő folyamat késve indult el, de némi tájékozódást követően rögvest kiderül, hogy nem érdemes azonnal a másikra mutogatni az ügyben. Hiába mondják ugyanis a települési polgármesterek, hogy csak januárban értesültek az átalakítás tervéről, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) könnyen védekezhet azzal, hogy ha a városvezetők követték volna tavaly a személyszállítási szabályozás változásait, már akkor tudniuk kellett volna, mi vár rájuk. A BKK-t, ha úgy vesszük, még ennél is kisebb felelősség terheli, hiszen csak egy EU-szabályozáshoz tartja magát - olvasható a MNO-ban megjelent cikkben.

bkv-budaors1_20130123200105_2.jpg


A Pest Megyei Önkormányzat már a Demszky-korszakban is magára vállalta egy alkalommal, hogy hasonló helyzetben közvetít a felek között. Szűcs Lajos, megyei elnök vezetésével pénteken zárt ajtók mögött egy asztalhoz ültetek a szaktárca, a városvezetők, a BKK, illetve a fővárosi és a megyei önkormányzat képviselői. A települések vezetői garanciavállalást kértek az NFM-től, hogy a jelenlegi szolgáltatás minősége - beleértve az útvonalakat, a menetrendet és a tarifákat is - nem fog csökkenni a váltás miatt. A kerekasztal-tárgyalás sikerrel zárult.
- Tulajdonképpen Törökbálint polgármesterének kezdeményezését karoltuk fel, aki elindította a párbeszédet a minisztériummal és a budapesti, illetve megyei érintettekkel - nyilatkozta Szűcs Lajos.

agglomeraciós-egyeztetés_20130123200233_7.jpg

Egyeztetés az agglomerációs közlekedés helyzetével kapcsolatban
A Pest Megyei Közgyűlés elnöke a továbbiakban kiemelte: a Németh Lászlóné vezette NFM azért a Volánbuszt bízta meg a buszos utaztatás átvételével, mert a közlekedési törvény alapján 2016-ig a társaság élvez kizárólagos „szolgáltatói jogot" a buszközlekedés megszervezésében. Problémás ugyanakkor, hogy a Volánbusz valószínűleg nem fogja tudni lezárni azt a pályázatot, melyet azokra a járművekre írtak ki, melyekkel szállítani akarják az utasokat május elseje után. Az ugyanis már most biztosnak tűnik, hogy a cégnek nincs 130 felesleges busza, amivel ezt a pluszfeladatot meg lehetne oldani. További bonyodalmat okoz, hogy egyes elővárosi vonalakon maga a BKK is alvállalkozóknak szervezte ki a szolgáltatást, így velük is meg kell majd egyezni. Ezenfelül rögzíteni szükséges még, hogy át kell-e helyezni megállókat, lesz-e változás a menetrendekben és mennyivel változik a tarifa. Hiszen felmerül a kérdés, ha egy független szolgáltató, jelen esetben a Volánbusz nyeri el az üzemeltetést, miért ne emelhetné az egekbe a jegy- és bérletárakat saját belátása szerint.

menetjegy_20130123200443_14.jpg


„A pénteki tárgyalásnak és a garanciavállalásnak tulajdonképpen a tarifakérdés volt az egyik sarokpontja. Abban minden résztvevő egyetértett, hogy a szolgáltatás színvonala és a jegyek, bérletek ára nem emelkedhet. Született olyan javaslat is, mely egységes bérletkonstrukciót tartalmaz minden elővárosi közlekedési eszközre. Ami biztos, hogy teljes az egység a tarifaárak megtartását illetően" - rögzítette Szűcs Lajos. Az agglomerációs települések eddig összesen több száz millió forintot fizettek a BKK-nak a szolgáltatás biztosításáért, de a költségek egy részét most is a főváros állja. Így abban is megegyezésre kell jutni, ki pótolja majd ezt a fennmaradó összeget, ha Budapest kiszáll - áll a MNO portálján megjelent írásban.
Forrás: MNO

Programajánló

«
20. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu