Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Elemi érdek az együttműködés

Elemi érdek az együttműködés
A Dunakeszi Kistérség Többcélú Társulása ülésének vendége volt Szűcs Lajos.
A Pest Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a megye összes polgármesterével találkozik az év első felében, hogy tájékoztassa őket a területfejlesztésben várható változásokról, a megyei önkormányzat elképzeléseiről. Az Országgyűlés által a tavalyi év végén elfogadott törvény a megyei önkormányzat számára a területfejlesztést jelölte ki feladatként, a készülő területfejlesztési törvénnyel pedig évtizedre meghatározza a helyi és a térségi fejlesztés kereteit. A megyei önkormányzatok álláspontja szerint ez a feladat csak úgy végezhető el hatékonyan és eredményesen, ha az eddig egymással versengő települések, mostantól együtt gondolkodnak a fejlődésről, és a fejlesztésekről. Az együttműködés jelenti a területfejlesztés lényegét.

 

120412-dunakeszi-kistersegi-ules

Dunakeszi Kistérségi ülés
Ahogy Szűcs Lajos elmondta az agglomerációs tanács (BAFT) megszűnt, feladatait a megyei önkormányzat vette át. Ennek kapcsán beszámolt a Területi Információs Rendszer átvételéről, amely a megyei önkormányzat által nyújtott szolgáltatások egyike lehet, amennyiben rendeződik a rendszer üzemeltetésének kérdése. Az év második felében elkészül az országos területrendezési terv, amely a települések területfejlesztési elképzeléseire épül, és a kistérségek hangolnak össze a megyei önkormányzatok számára. A megbeszélésen szó esett az Európai Unió 2014-ben kezdődő költségvetési ciklusára való felkészülésről, Budapest és Pest megye közötti viszonyról, a forrásmegosztással kapcsolatos célokról, a régiók megszűntetéséről.
"Világos, követhető rendszer kiépítése a cél a területfejlesztésben" - jelentette ki Szűcs Lajos. Hangsúlyozta a megyei önkormányzatok jelentőségét a koordinációban, illetve az olyan garanciális megoldásokat, mint például azt, hogy a jövőben az Országgyűlés által elfogadott költségvetés a települési szintekre lebontott beruházásokat és azok forrásait tételesen is tartalmazni fogják.

120412-dunakeszi-kistersegi-ules

Kistérségi vezetőkkel tárgyalt dr. Szűcs Lajos megyei elnök Dunakeszin
A közgyűlés elnöke kiemelte, hogy Pest megye helyzete specifikus, az elmúlt tíz évben 150 ezer fővel nőtt a megye lakossága, ami az országban egyedülálló. A megyébe költözők egy jelentős része éppen Dunakeszi kistérség négy települését (Dunakeszi, Göd, Fót, Mogyoród) választotta, ahol immár több mint 80 ezer ember él.
Dióssi Csaba, a társulás elnöke, Dunakeszi polgármestere úgy fogalmazott, hogy „elemi érdek az együttműködés a kistérségek és a megyei önkormányzat között". Szorgalmazta, hogy a kistérségi társulások a megyei közgyűlésben is képviseltethessék magukat

Programajánló

«
28. 2024. March
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Feb.
26.
Feb.
27.
Feb.
28.
Feb.
29.
Mar.
1.
Mar.
2.
Mar.
3.
Mar.
4.
Mar.
5.
Mar.
6.
Mar.
7.
Mar.
8.
Mar.
9.
Mar.
10.
Mar.
11.
Mar.
12.
Mar.
13.
Mar.
14.
Mar.
15.
Mar.
16.
Mar.
17.
Mar.
18.
Mar.
19.
Mar.
20.
Mar.
21.
Mar.
22.
Mar.
23.
Mar.
24.
Mar.
25.
Mar.
26.
Mar.
27.
Mar.
28.
Mar.
29.
Mar.
30.
Mar.
31.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu