"Egy névsor. Rajta 13 egykor élt ember. Hős, katona, az Aradon egykor kivégzett főtisztek, akik mást nem akartak, csak egyet, szabadságban és függetlenségben tudni a magyar nemzetet, és akik készen álltak ezért harcolni is - az idegen uralom ellen, az önkény ellen, és az erőszak ellen. Vállalva minden kockázatot, felelősséget és következményt!" - írja Dr. Szűcs Lajos.

Emlékezzünk rájuk. Emlékezzünk arra, hogy milyen példátlanul rövid eljárásban ítéltek el mindenkit, akit csak lehetett, legyen szó katonai és politikai vezetőről, vagy éppen civilekről - bárkiről, akikről akár úgy vélték, hogy gondolataikkal, vagy akár csak önkéntes helytállásukkal hatottak a közösségükre. Emlékezzünk, hogy augusztus 13. - a világosi fegyverletétel - és október 6. között nem telt el nyolc hét sem! Nem szabad elfelejtenünk azokat a napokat, amikor semmi sem számított. Csak a megfélemlítés. Amikor az alkotmányosság, az erkölcs, vagy a mértékletesség egyike sem jelentett akadályt, mint ahogy nem volt jelentősége a nemzetiségnek, az állampolgárságnak, sem pedig az előéletnek, az ítélkezés pedig nem több ilyenkor, mint csak egy díszlet egy kegyetlen játékhoz. Hiszen tudjuk, az ítélet már megszületett... De mit számít a jog és az emberség, amikor a lényeg éppen a megfélemlítés. A tömegek megfélemlítése, és különösen a cselekvésre kész emberek megfélemlítése, akkor, amikor csírájában kell elfojtani még a lázadás gondolatát is és ezért a büntetés ilyenkor mindig kollektív, és csak látszólag csap le válogatás nélkül. Valójában azonban nagyon is szisztematikus - hogy mindenki féljen.

1849. október 6.-án a honvédség 13 vezetőjét, s ugyanezen a napon Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét végezték ki. Egyszerre és egy napon azért, mert amit tettek, az igazából nem is volt fontos, sokkal inkább az, aminek szimbólumai voltak - a szabad akaratnak és a hazáért való önzetlen önfeláldozásnak. Az eszmének, hogy az abszolút és korlátlan hatalom ideje lejárt, mert a nemzetek felnőtté váltak, és készen állnak arra, hogy saját kézbe vegyék sorsukat, amelyért, ha kell, harcolni is hajlandóak. Ahogy egyikőjük, Aulich Lajos honvédtábornok és hadügyminiszter is írta: „Harcunk nem a nemzetiség, hanem a közszabadságharca az abszolutizmus ellen. Győzelmeink elő diadalai a világszabadságnak."

Ma már tudjuk azt is, hogy nem csak a '48-as és '49-es szabadságharc dicsőséges győzelmei, de a megtorlás áldozatainak vértanúsága is része lett a mítosznak. Nemzetünk emlékezetének. Része a szabadságvágy és az önfeláldozás, az összefogás és az egyetértés eszméjének, és annak a gondolatnak, hogy van esélyünk az újrakezdésre. De csak akkor, ha nem felejtjük el azokat, akik tetteikkel megalapozták azt a múltban. Emlékezzünk ezért rájuk, és minden áldozatra. Emlékezzünk tetteikre, és emlékezzünk eszményeikre és arra, amivel szembenéztek azon az októberi reggelen - utat mutat.

Dr. Szűcs Lajos
elnök
Pest Megye Közgyűlése

Dr. Szűcs Lajos hírportálja
[matesz]