"Aprópénzekből" is lehet segíteni a fejlesztéseket
Dr. Szűcs Lajos 1964. szeptember 15-én született Budapesten, majd Vecsésen nőtt fel, háromgyermekes munkáscsaládban. 12 éven keresztül kézilabdázott, majd egy közúti baleset kettétörte sportolói karrierjét. Ezt követően váltott, s kampányfőnök, majd önkormányzati képviselő lett Ócsán, majd a Pest Megyei Önkormányzatban. 2001-óta tagja az országgyűlésnek. 2006-ban választották meg a Pest Megyei Önkormányzat elnökének, emellett tagja a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének.
- Először is engedjen meg egy provokatív kérdést. Valóban olyan sokat jelent ön számára, hogy egy kis faluban rendbehoznak egy füves, műfüves pályát? Nem csak egy szlogen vagy egy reklám ez – néhány forint kiadással?
– Nézze, egy minisztérium, egy nagyvállalat, egy mostani milliárdos vagyonnal bíró kormánytag számára ez csak filléreket jelent. Nekünk, az itt élőknek azonban korántsem zsebpénz, amibe eme pályák kerülnek. Higgye el, tudom, mit beszélek. Két okból is. Egyrészt a mai napig Ócsán élek, azaz nem csak vendégként látogatok ide, például a választásokra. Tanúja voltam, amikor megszűnt a helyi csapat, és láttam, hogyan élték meg a városban, hogyan éreztek a szomszédok. Amikor a parlamenti válogatottat elhívtam, és ők eljöttek, valami fantasztikus élményben volt részem. Az öröm és az élmény miatt, amit a hazai szurkolók arcán láttam – és ma, Ócsán megint van foci. Néha csak erre van szükség. De ezt nem tudhatja az, aki messziről akar – legyünk jóindulatúak – segíteni. A másik ok, hogy a megyei önkormányzatban van egy szerény keretünk arra, amit a nem kötelező feladatokra is tudunk költeni. Nem sok. Aprópénz a kötelezően vállalt feladatokhoz képest. Alig néhány millió, miközben száznyolcvanhét településünk van. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy van ez a keret, és tucatjával érkeznek be évről évre a pályázatok, amelyben részletesen leírják, hogyan tudna segíteni néhány ezer forint azon, hogy egy faluban, vagy egy kisvárosi iskolában a gyermekeknek legyen lehetőségük sportolni. Mert lehet csinálni egy eseményt, vagy végre lehet venni felszerelést, labdát, cipőt és mindazt, ami egy gazdagabb vidéken magától értetődően a tornateremben megvan – de sok helyen nagyon is hiányzik.
- Mint ahogy hiányoznak a pályák is!
– Pontosan, ahogy sok helyen hiányoznak a pályák vagy éppen a tornatermek. Erre persze külön programot indítottunk, hogy rendbe hozzuk a füves, és megépítsük a műfüves pályákat, mert az már jelentősebb beruházásnak számít. Sajnos ezek nem olyanok, mint egy csillogó-villogó kormányzati negyed vagy egy új székház. Azért mondom, hogy sajnos, mert nem volt elég "érdekes" – ezért csak egymásra számíthattunk ezekben az ügyekben. Így is sikerült elérni, hogy az üllői sporttelep teljesen megújult, valamint Mogyoród és Dabas is új pályát kapott.
- Mennyire volt fontos a családjukban a testmozgás?
– A szüleim nem sportoltak. Nem is volt divatban, meg lehetőségük sem volt rá, így kétkezi munkával keresték meg a kenyerünket. De azt ők is átérezték, hogy milyen lehetőséget jelenthet nekünk, gyermekeknek a versenyszerű sport. Lehetőség a felemelkedésre, s nemcsak a reménybeli sikerek miatt, hanem mert hozzászoktatott a rendszeres, fegyelmezetten végzett munkához. Amikor Mészöly Kálmánnal átadtuk a dabasi pályát, pont erről beszéltünk, hogy ez milyen fontos és meghatározó azoknak, akiknek nem tolják – már bocsánat a kifejezésért – a "feneke alá" a kocsit, a diplomát, meg a jól fizető állást.
A Pest Megyei Önkormányzat elnöke, dr. Szűcs Lajos (jobbra) Mészöly Kálmán társaságában a dabasi pályaavatón
- Jól érzékelem, hogy ez is szerepet játszott abban a döntésben, amellyel a tavalyi év végén Egervári Sándor kapta a "Testnevelési és Sport Díjat"?
– Pest megye minden évben díjazza legjobb sportolóit, edzőit. Márpedig Egervári Sándor ezer szállal kötődik Pest megyéhez, Pomázhoz, és igen, pontosan az előbbiek miatt gondoltuk úgy, hogy kiemelkedő alakja a magyar sportéletnek. Mert az elmúlt nyolc évben felnőtt egy "elfelejtett nemzedék", akinek se munkája, se jövője, és akivel senki, pontosabban nagyon kevés ember foglalkozott. Sándor e kevesek egyik emblematikus alakja. Ő és a tanítványai adnak reményt a többieknek, hogy lehet és érdemes küzdeni. Nekünk megtisztelő, hogy elfogadta a kitüntetést, amellyel egy kicsit nem csak neki, hanem a többi, gyermek-, serdülő- vagy ifi-korosztályokkal foglalkozó edzőnek és sportvezetőnek is tisztelegtünk. Persze amikor balszélső voltam, tizenöt éven keresztül nem ilyen komoly dolgok jártak a fejemben, de higgye el, nap mint nap éreztem, hogy ez nem csak "játék", hanem a taktika és a technika együttes működése, gondolkodás, és mindenekelőtt csapatmunka. Meg azt sem felejtettem el, hogy az általános iskolai tanárom, aki rávett a kézilabdára, milyen meghatározó szereppel bírt az én sorsomban. Hiszen ha ő nincsen, ma nem lennék az, aki vagyok.
- Most már végképp nem tudom eldönteni, hogy ön mit szeret jobban: sportolni vagy támogatni a sportot?
– Most őszintén, melyik az, ami szenvedély nélkül űzhető? Olyannal pedig még nem találkoztam, aki szerepet vállalt volna sport szervezésében úgy, hogy nem lett volna valamilyen sportág fanatikus rajongója. Na, persze, nem véletlen, hogy a sportszakma nem egy vezetőjét finoman szólva nehéz embernek tartják. De nem ezt kell nézni, hanem az elszántságot, a hitet, az elkötelezettséget. Egyszóval ez a viszony személyes, érzelmes és igen, néha indulatos. Másrészt viszont tény, hogy meg kellett gondolnom néhány dolgot az elmúlt négy évben, mert vannak kötelezettségeim. Felelősségem abban, hogy segítsünk, ahol lehet, kiegészítsük azt, amit a szülők, a barátok és a helybéliek összeadtak. És kell, nagyon kell az elismerés azoknak, akik önzetlenül dolgoznak a sportért, ezért rendezzük meg évről évre a Sportkarácsonyt, ezért alapítottuk meg a díjat, ezért vagyunk ott minden fontosabb helyi eseményen. Ha az elismerésről beszélünk, vagy az ösztönzésről, akkor nem feltétlenül pénzről van szó, és ez az, amit végre meg kéne érteni. A kérdésre visszatérve: tulajdonképpen nem tudom eldönteni. De az egészen biztos, hogy mint politikus is a versenyzés rabja vagyok.
- Mit szeretne elérni a következő években?
– Schmitt Pállal egyszer arról beszéltünk, hogy a legfontosabb cél teljesen egyszerű: úgy kell a testnevelés, mint egy falat kenyér az éhezőnek, hogy normális társadalom legyen itt tíz, vagy éppen húsz év múlva. Nincs az a gyermek, aki jól matekozna úgy, hogy nem mozog eleget. Nincs az a gyermek, aki le tudná vezetni az energiát, a feszültséget sport nélkül. Minden egyes gyermeknek szüksége van rá. Higgye el, tudom, hogy mit beszélek, mert én is végigcsináltam a lányaimmal. Aztán van, ami nem rajtam múlik, de jó ott lenni, velük lenni – látni a váci kézilabdás lányok sikerét, vagy éppen azt, hogy a szigetszentmiklósi focicsapat a Magyar Kupában bekerült a legjobb nyolc közé. Fontos, hogy a versenysportokban is ott legyenek a Pest megyei sportolóink, egyéniben és csapatban is. A harmadik, hogy vannak a különleges programok. Például a Bécs – Pozsony – Budapest szupermaraton is ilyen, melyet biciklin kísértem egy jó darabon, hát az valami fantasztikus volt, hogy egy-egy településen miképp fogadták az emberek az alkalmi és profi versenyzőket. Kellenek ezek a programok. Mint ahogy kellenek az eredmények is. A sikerek. Kétezer-kilenc jó évünk volt az U20-as futballban, a birkózásban, az úszásban, a kajak-kenuban, s reméljük, ez csak jobb lesz. Végül, de nem utolsósorban az is jó lenne, ha még sokáig bírnám szusszal a gyűrődést, legalább a teniszt – beleértve a versenyeket is –, ha már a térdem miatt a focit kevésbé tudom előtérbe helyezni.
(Forrás: Sport-szelet)
Dr. Szűcs Lajos hírportál
-ba-
– Nézze, egy minisztérium, egy nagyvállalat, egy mostani milliárdos vagyonnal bíró kormánytag számára ez csak filléreket jelent. Nekünk, az itt élőknek azonban korántsem zsebpénz, amibe eme pályák kerülnek. Higgye el, tudom, mit beszélek. Két okból is. Egyrészt a mai napig Ócsán élek, azaz nem csak vendégként látogatok ide, például a választásokra. Tanúja voltam, amikor megszűnt a helyi csapat, és láttam, hogyan élték meg a városban, hogyan éreztek a szomszédok. Amikor a parlamenti válogatottat elhívtam, és ők eljöttek, valami fantasztikus élményben volt részem. Az öröm és az élmény miatt, amit a hazai szurkolók arcán láttam – és ma, Ócsán megint van foci. Néha csak erre van szükség. De ezt nem tudhatja az, aki messziről akar – legyünk jóindulatúak – segíteni. A másik ok, hogy a megyei önkormányzatban van egy szerény keretünk arra, amit a nem kötelező feladatokra is tudunk költeni. Nem sok. Aprópénz a kötelezően vállalt feladatokhoz képest. Alig néhány millió, miközben száznyolcvanhét településünk van. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy van ez a keret, és tucatjával érkeznek be évről évre a pályázatok, amelyben részletesen leírják, hogyan tudna segíteni néhány ezer forint azon, hogy egy faluban, vagy egy kisvárosi iskolában a gyermekeknek legyen lehetőségük sportolni. Mert lehet csinálni egy eseményt, vagy végre lehet venni felszerelést, labdát, cipőt és mindazt, ami egy gazdagabb vidéken magától értetődően a tornateremben megvan – de sok helyen nagyon is hiányzik.
– Pontosan, ahogy sok helyen hiányoznak a pályák vagy éppen a tornatermek. Erre persze külön programot indítottunk, hogy rendbe hozzuk a füves, és megépítsük a műfüves pályákat, mert az már jelentősebb beruházásnak számít. Sajnos ezek nem olyanok, mint egy csillogó-villogó kormányzati negyed vagy egy új székház. Azért mondom, hogy sajnos, mert nem volt elég "érdekes" – ezért csak egymásra számíthattunk ezekben az ügyekben. Így is sikerült elérni, hogy az üllői sporttelep teljesen megújult, valamint Mogyoród és Dabas is új pályát kapott.
- Mennyire volt fontos a családjukban a testmozgás?
– A szüleim nem sportoltak. Nem is volt divatban, meg lehetőségük sem volt rá, így kétkezi munkával keresték meg a kenyerünket. De azt ők is átérezték, hogy milyen lehetőséget jelenthet nekünk, gyermekeknek a versenyszerű sport. Lehetőség a felemelkedésre, s nemcsak a reménybeli sikerek miatt, hanem mert hozzászoktatott a rendszeres, fegyelmezetten végzett munkához. Amikor Mészöly Kálmánnal átadtuk a dabasi pályát, pont erről beszéltünk, hogy ez milyen fontos és meghatározó azoknak, akiknek nem tolják – már bocsánat a kifejezésért – a "feneke alá" a kocsit, a diplomát, meg a jól fizető állást.
– Pest megye minden évben díjazza legjobb sportolóit, edzőit. Márpedig Egervári Sándor ezer szállal kötődik Pest megyéhez, Pomázhoz, és igen, pontosan az előbbiek miatt gondoltuk úgy, hogy kiemelkedő alakja a magyar sportéletnek. Mert az elmúlt nyolc évben felnőtt egy "elfelejtett nemzedék", akinek se munkája, se jövője, és akivel senki, pontosabban nagyon kevés ember foglalkozott. Sándor e kevesek egyik emblematikus alakja. Ő és a tanítványai adnak reményt a többieknek, hogy lehet és érdemes küzdeni. Nekünk megtisztelő, hogy elfogadta a kitüntetést, amellyel egy kicsit nem csak neki, hanem a többi, gyermek-, serdülő- vagy ifi-korosztályokkal foglalkozó edzőnek és sportvezetőnek is tisztelegtünk. Persze amikor balszélső voltam, tizenöt éven keresztül nem ilyen komoly dolgok jártak a fejemben, de higgye el, nap mint nap éreztem, hogy ez nem csak "játék", hanem a taktika és a technika együttes működése, gondolkodás, és mindenekelőtt csapatmunka. Meg azt sem felejtettem el, hogy az általános iskolai tanárom, aki rávett a kézilabdára, milyen meghatározó szereppel bírt az én sorsomban. Hiszen ha ő nincsen, ma nem lennék az, aki vagyok.
- Most már végképp nem tudom eldönteni, hogy ön mit szeret jobban: sportolni vagy támogatni a sportot?
– Most őszintén, melyik az, ami szenvedély nélkül űzhető? Olyannal pedig még nem találkoztam, aki szerepet vállalt volna sport szervezésében úgy, hogy nem lett volna valamilyen sportág fanatikus rajongója. Na, persze, nem véletlen, hogy a sportszakma nem egy vezetőjét finoman szólva nehéz embernek tartják. De nem ezt kell nézni, hanem az elszántságot, a hitet, az elkötelezettséget. Egyszóval ez a viszony személyes, érzelmes és igen, néha indulatos. Másrészt viszont tény, hogy meg kellett gondolnom néhány dolgot az elmúlt négy évben, mert vannak kötelezettségeim. Felelősségem abban, hogy segítsünk, ahol lehet, kiegészítsük azt, amit a szülők, a barátok és a helybéliek összeadtak. És kell, nagyon kell az elismerés azoknak, akik önzetlenül dolgoznak a sportért, ezért rendezzük meg évről évre a Sportkarácsonyt, ezért alapítottuk meg a díjat, ezért vagyunk ott minden fontosabb helyi eseményen. Ha az elismerésről beszélünk, vagy az ösztönzésről, akkor nem feltétlenül pénzről van szó, és ez az, amit végre meg kéne érteni. A kérdésre visszatérve: tulajdonképpen nem tudom eldönteni. De az egészen biztos, hogy mint politikus is a versenyzés rabja vagyok.
- Mit szeretne elérni a következő években?
– Schmitt Pállal egyszer arról beszéltünk, hogy a legfontosabb cél teljesen egyszerű: úgy kell a testnevelés, mint egy falat kenyér az éhezőnek, hogy normális társadalom legyen itt tíz, vagy éppen húsz év múlva. Nincs az a gyermek, aki jól matekozna úgy, hogy nem mozog eleget. Nincs az a gyermek, aki le tudná vezetni az energiát, a feszültséget sport nélkül. Minden egyes gyermeknek szüksége van rá. Higgye el, tudom, hogy mit beszélek, mert én is végigcsináltam a lányaimmal. Aztán van, ami nem rajtam múlik, de jó ott lenni, velük lenni – látni a váci kézilabdás lányok sikerét, vagy éppen azt, hogy a szigetszentmiklósi focicsapat a Magyar Kupában bekerült a legjobb nyolc közé. Fontos, hogy a versenysportokban is ott legyenek a Pest megyei sportolóink, egyéniben és csapatban is. A harmadik, hogy vannak a különleges programok. Például a Bécs – Pozsony – Budapest szupermaraton is ilyen, melyet biciklin kísértem egy jó darabon, hát az valami fantasztikus volt, hogy egy-egy településen miképp fogadták az emberek az alkalmi és profi versenyzőket. Kellenek ezek a programok. Mint ahogy kellenek az eredmények is. A sikerek. Kétezer-kilenc jó évünk volt az U20-as futballban, a birkózásban, az úszásban, a kajak-kenuban, s reméljük, ez csak jobb lesz. Végül, de nem utolsósorban az is jó lenne, ha még sokáig bírnám szusszal a gyűrődést, legalább a teniszt – beleértve a versenyeket is –, ha már a térdem miatt a focit kevésbé tudom előtérbe helyezni.
(Forrás: Sport-szelet)
Dr. Szűcs Lajos hírportál
-ba-
