Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

A települések segítségét kérik az önkormányzati szövetségek

A települések segítségét kérik az önkormányzati szövetségek
Több önkormányzati szövetség is arra kéri a tagjai közé tartozó településeket, hogy felajánlásaikkal támogassák a dunai árvíz elleni védekezést.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége felhívását Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere ismertette budapesti sajtótájékoztatóján. E szervezetek az ország lakosságának mintegy háromnegyedét fedik le.

arvizi-sajtotajekoztato1_20130611102906_49.jpg

Szűcs Lajos, Kósa Lajos,
A Megyei Jogú Városok Szövetségét vezető Kósa Lajos elmondta: azt kérik a településektől, hogy - erejükhöz mérten - lakosonként 50-100 forintot ajánljanak fel a árvízi védekezés fedezésére. Hozzátette, összesen 250-500 millió forint közötti összegre számítanak az államkincstárnál lévő számlára, vagyis körülbelül egy védekezési nap költségét akarják összegyűjteni.
Egy ilyen katasztrófa esetén, mint a mostani árvíz, mindenkinek éreznie kell az országban, hogy egy közösség áll mögötte, nem egyedül kell védekeznie - hangsúlyozta a politikus, úgy fogalmazva: "szeretnénk ezzel is erősíteni az együvé tartozást, a szolidaritást".

arviz_20130611110439_35.jpg

A sajtótájékoztatón Kósa Lajos mellett részt vett Láng Zsolt, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Dancsó József, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke és Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Kósa Lajos megjegyezte, a többi önkormányzati szövetség is támogatja az árvízi védekezést.
forrás: MTI
FELHÍVÁS
Az árvízvédelmi munkálatokra és a keletkezett károk helyreállítására pénzadományokat az alábbi számlaszámokra vár a Magyar Államkincstár:
MÁK 10032000-01220122-30000003
Közlemény rovatban tüntessék fel:
Önkormányzatok hozzájárulása a védekezési feladatokhoz

Programajánló

«
18. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu