A figyelem jelentőségei
Nyolc éven keresztül, de különösen a második négy évben olyan mélypontra süllyedt a Kormány és az önkormányzatok közötti kapcsolat, amelyre talán még nem is volt példa évtizedek óta. Azt kell, hogy mondjam, hogy minden egyes nap, minden egyes egyeztetés előrelépést jelentett - önmagában azért, mert végre a Köztársaság kormánya nem tekinti ellenségének az autonóm önkormányzatokat. Mint ahogy tette az utolsó lehetséges pillanatig vegetáló MSZP-SZDSZ kormány az akkori országgyűlési ellenzék által vezetett településeket és megyéket - azaz lényegében az ország meghatározó többségét, és az ott élő embereket.
Sajnos sokkal többről van szó, mint arról, hogy a balliberális kurzus előszeretettel részesítette előnyben a szívének közelebb álló önkormányzatokat, ahol csak lehetett. A valóság ezzel szemben az, hogy az egymást követő hazugságok leplezéséhez folyamatosan újra és újra átalakították a feladatok, a felelősségek és a hozzárendelt források kifinomult és érzékeny rendszerét. Méghozzá ötletszerűen, félmegoldásokat alkalmazva. Mire véget ért a rombolás korszaka, addigra lényegében összeomlott a területi közigazgatás, jelképessé és átláthatatlanná vált a közszolgálati feladatok normatív finanszírozása, végletekig bürokratizálták az uniós források lehívását, valamint megszűnt az önkormányzatok törvényességi felügyelete.
Példátlan, hogy ez utóbbira éppen mi, az önkormányzatok hívtuk fel a figyelmet, ahol csak lehetett, de ez az akkori kormányzatot egyáltalán nem érdekelte. Mint ahogy példátlan az, ahogy a Gyurcsány-Bajnai kormány előbb elvonta az adóbevételeket saját maga számára, majd - miközben kötelezően előírja az önkormányzatok számára a feladatot, például egy iskola fenntartását - az állami hozzájárulást a felére csökkenti azért, hogy a központi költségvetési hiányát látszólag rendkívül eredményes módon csökkentse. Így szó szerint kötelező érvénnyel áthárítja az önkormányzatra, hogy az fizesse ki a számlát, de hitelből, mert az összes szabad forrását elvonta. Mélységes cinizmusról tanúskodott az, amikor mindezek után számon kérték az önkormányzatokat, hogy miért adósodtak el.
De, hangsúlyozom, nem az a baj, hogy nekünk számot kell adnunk. Mindenkinek számot kell adnia, aki választók bizalmából viseli a felelősséget. A baj az, hogy mindeközben teljesen kaotikussá és átláthatatlanná vált a rendszer. Amikor többséget kapott a változás programja, akkor döbbenten állapítottuk meg, hogy egyszerűen nem állnak rendelkezésre hiteles adatok arról, hogy mi mennyibe kerül. Ami információ elérhető volt, az lényegében alkalmatlan a tervezésre, a valós költségek megállapítására - mintha 20 évet léptünk volna vissza az időben!
Ezért mondjuk azt, hogy előbb rendet kell tenni. A fejekben és a számokban. De megéri. Mert azonnali eredményt jelent a párbeszéd helyreállítása, a bizalom, a közös tervezés, és a kivezető út együttes felrajzolása. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az önkormányzatok sora makacsul továbbvitte a 2006-ban megkezdett programot - nekik köszönhető, hogy van honnan továbblépni. De ne felejtsük el, hogy sok év alatt keveredtünk el ilyen nagyon az erdőben, ezért a kivezető út sem lesz sokkal rövidebb. De sikerülni fog, ha ismét többséget kap az egység - a nemzeti egyetértés gondolata.
