Hírek

Az állampolgár kerül a döntések középpontjába

Az állampolgár kerül a döntések középpontjába
Szűcs Lajos volt a Fidesz vezérszónoka a járások kialakításáról szóló vitanapon a Parlamentben
Felszólalásaiban elmondta, hogy a cél, a jó állam megteremtése, aminek alapvető eleme az államigazgatás teljes megújulása, az állami és az önkormányzati feladatok szétválasztása. Ezért van szükség a járási hivatalok létrehozására, mert így „az állampolgár kerül a döntések középpontjába." Ezáltal megteremthető a szolgáltató állam, ami költséghatékonyabb, és ahol a hivatal az ügyfél partnere.


A járások 2013. január elsejétől kizárólag államigazgatási egységet jelentenek majd.

„A járási hivatalok legfontosabb feladat a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása lesz." A cél, hogy 2013 végére az okmányirodák helyett kormányablakok legyenek és az emberek könnyebben, gyorsabban intézhessék az ügyeiket.

A legalsó helyi szintek kialakítása a 2010 tavaszán kezdődött folyamat végét jelzi. Az átalakítást úgy kell végrehajtani, hogy az ügyfelek ebből semmit ne érezzenek az átmenet alatt - jelentette ki Szűcs Lajos.

Programajánló

«
20. 2019. augusztus
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
júl.
29.
júl.
30.
júl.
31.
aug.
1.
aug.
2.
aug.
3.
aug.
4.
aug.
5.
aug.
6.
aug.
7.
aug.
8.
aug.
9.
aug.
10.
aug.
11.
aug.
12.
aug.
13.
aug.
14.
aug.
15.
aug.
16.
aug.
17.
aug.
18.
aug.
19.
aug.
20.
aug.
21.
aug.
22.
aug.
23.
aug.
24.
aug.
25.
aug.
26.
aug.
27.
aug.
28.
aug.
29.
aug.
30.
aug.
31.
sze.
01.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2019. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu