Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Vecsésen országzászlót avattak Szent István ünnepén

Vecsésen országzászlót avattak Szent István ünnepén
Magyarország létezése nem szükségszerű. Nyelvünk és kultúránk, a magyar nemzet csak azért élhet, mert mindig voltak olyan emberek és közösségek, akik hittek benne - akiknek volt erejük, és volt bátorságuk a cselekvéshez. - mondta dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke Vecsésen.
Pest Megye Közgyűlésének elnöke, dr. Szűcs Lajos a következő gondolatokkal köszöntötte Vecsésen az ünneplőket:
Emlékezzünk Szent Istvánra - hogy mit tett az egység és függetlenség érdekében. Arra, hogy alapjaitól építette újra az országot; hogy megszervezte az egyházat, a közigazgatást, a vármegyéket, a törvénykezést, a templomokat és monostorokat, a jog és a kultúra területi központjait.
Többet is tett - újjáformálta a magyar társadalmat kultúrájában, vallásában, nyelvében - és lebontott minden egyes falat, amely elválasztotta egymástól, az itt élő embereket.

Keményen harcolt, és fegyverrel is, ha más mód nem volt rá.
De kezet nyújtott mindenkinek, aki elfogadta, hogy a változás a nemzet érdeke, és azt, hogy van egy alapelv, amiben soha, egy percre sem engedhetünk - hogy Magyarországon csak egyetlen jog és egyetlen törvény létezhet.
Meghúzott egy határt, és ez a határ megálljt parancsolt mindenkinek, aki úgy vélte, hogy joga van megsérteni Magyarország törvényét, önállóságát; vagy akár elvenni a függetlenségét - Szent István kimondta, hogy erre egyetlen embernek, vagy hatalomnak sincsen joga. Mert nem vonhatja kétségbe senki Magyarország szuverenitását.

Magyarország így lett része - egyenrangú nemzete - a keresztény Európának. Példátlan, soha nem látott változásokkal, a törvény és a jog eszközével, az egységért és a függetlenségért folytatott keserves küzdelemmel. Ez teremtette meg a lehetőségét annak, hogy a magyarság önmaga erejénél fogva találja meg helyét, szabadságát - a jövőjét.

Szent István Napja ezért jelent nekünk többet, mint más napok.
Mert Szent István Napja nem a múlt, hanem a jövő ünnepe.

A bátorság ünnepe - mert a változás mindig félelmet ébreszt. De a félelemre nem lehet jövőt építeni, mert csak az erős hit, a bizalom és remény adhat erőt a cselekvéshez. Szent István óta tudjuk, hogy számunkra ez jelenti az igazi, a valódi bátorságot; s hogy e bátrak kezében van Magyarország jövője.

Ezért rendkívüli ez a nap, Szent István Napja.
Mert ma nincsenek közöttünk falak - csak egység és közösség.
Ma nincsen közöttünk határ - csak az egyetlen, hitében és kereszténységében erős, Magyarország.

Ezért rendkívüli ez a nap - Szent István Napja;
Ez a nap összekapcsol minket - egymással, az előttünk élt magyarokkal, egy évezred nemzedékeivel -; hogy a közös múltban megmutassa a közös jövőnket.

Mélyen tisztelt Egybegyűltek!

Megtisztelő számomra a lehetőség, hogy Vecsés Város közösségét személyesen köszönthetem Szent István Napján;

Mert ez az ünnep nem csak egy, a megemlékezések sorából;
Mert ez a nap a keresztény magyar állam születésnapja, amikor egy rendkívüli ember rendkívüli életművét ünnepeljük, és még annál is többet; ma minden olyan magyar ember előtt tisztelgünk, aki megtartotta szent királyunk intelmeit, törvényeit és tovább építette az egységes, szabad és független Magyarországot.
Így a felelősség sem átlagos - a felelősség, hogy illő tisztelettel emlékezzünk első koronás királyunk eszméire, tetteire, és személyes példamutatására; és vele mindazokra, akik vigyáztak az országra az elmúlt ezer év alatt.

országzászló-avatás Vecsésen

Szent István Napján országzászlót avattak Vecsésen

Vecsés Városa azonban úgy döntött, hogy szembenéz e felelősséggel, és különleges jelképpel tiszteleg az állam alapítója előtt. A mai napon, Magyarország legfontosabb nemzeti ünnepén, Szent István Napján, ez a nagyszerű közösség felállítja az országzászlót és ezzel a tettel hitet tesz az ország és a nemzet egysége mellett, mert megújítja a fogadalmat, amit egykor szent királyunk tett, a magyarok nevében.

Jelképes ez a tett, de bátor és méltó az örökséghez.

Mert igaz elkötelezettséget jelent.
Amire csak annak van ereje, aki kész vállalni a közösséget egy évezredes eszmével, egy programmal és egy értékrenddel ebben a talmi és ingatag világban; és aki ezért nem ismer lehetetlent, csak közös célokat, erőfeszítéseket és egy eszmét, a keresztény és független Magyarország egységének eszményét.
Számunkra ez jelenti az igaz elkötelezettséget, amellyel rábízzuk egymásra a sorsunkat.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ott, ahol összefogás van, ahol megbíznak egymásban, ott remélhetjük a boldogulást, a fejlődést. Éppen ezért Pest megye erős és összetartó közösségei joggal remélhetik a boldogabb jövőt. Mert képesek helyt állni és egymást támogatni olyan ügyekben, amelyektől mindannyiunk sorsa függ.

Emlékezzünk, megéltünk már olyan időket is, amikor az országot nélkülünk akarták felépíteni, és voltak olyan évek, amikor a kezünk erejével más hatalmát kellett gyarapítanunk. És mégis - ez az ország, ez a nemzet, túlélte ezeket az éveket, és még többet is tett - együtt, közösen mindig újjáépítettük ezt az országot.
Magyarország 1000 év múltán is létezik; és erre minden magyar büszkén gondolhat. Az államalapítóra, és örökségére, a magyar államra, és minden olyan közösségre, ki hitt az eszmében bátran, elkötelezettséggel.
Én is büszke vagyok - büszke a magyarságomra.
De büszke arra is, hogy ma itt lehettem Vecsésen, Szent István Napján. Mert ez a város, ez a nagyszerű közösség joggal mondhatja azt, hogy egyike a szent király hű és méltó örökösének.

Programajánló

«
19. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu