Hírek

Szűcs Lajos az alaptörvény módosításáról szóló szavazásról beszélt a Williams TV-ben

Szűcs Lajos az alaptörvény módosításáról szóló szavazásról beszélt a Williams TV-ben

Pest megye 7. sz. választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, hogy az elmúlt másfél évben az EU nem volt képes arra, hogy megtalálja a helyes és hatékony választ a közösség történetének legsúlyosabb válságára, a tömeges népvándorlásra. Ebben a helyzetben a magyar kormány nagyon komoly erőfeszítéseket tett, hogy Magyarországot megvédje a kvótától, ám az EU-ban mind a mai napig nem adták fel, hogy lenyomják Magyarország torkán is a kötelező betelepítési kvótát.

A válság kezdete óta az országra nagy nyomás nehezedett; ennek elhárításában a legnagyobb segítséget az jelentette, hogy az október 2-ai népszavazáson létrejött egy új egység Magyarországért, hiszen 3,3 millió ember egységesen támogatta a Kormány álláspontját a kényszerbetelepítés ellen.

Szűcs Lajos elmondta, hogy az is egyértelművé vált, hogy a kötelező betelítési kvóta elleni küzdelemben Magyarország polgárai csak a kormányra és a kormánypártokra számíthatnak. Hozzátette: Magyarország érdeke és Magyarország védelme csak a kormánynak és a kormánypártoknak fontos. A kormány és a kormánypártok a továbbiakban is mindent el fognak követni, hogy érvényesítsék a magyar emberek akaratát és megvédjék az országot a migránsok betelepítésétől.

 

 Szűcs Lajos Pest megye 7. sz. választókerületének országgyűlési képviselője

 

Szűcs Lajos az alaptörvény módosításáról szóló szavazásról beszélt a Williams TV-ben

 



Kijelentette, hogy az alaptörvény módosítás összekötése a letelepedési kötvénnyel teljesen indokolatlan. A letelepedési kötvény az államháztartás finanszírozásának egyik gazdaságpolitikai eszköze. Mivel Magyarországot felminősítették és a gazdasági helyzet javul, a kötvények felülvizsgálata már azt megelőzően megkezdődött, mint ahogy a Jobbik a témát előhozta volna. A megfelelő időben döntés születik majd arról, hogy továbbra is szükséges-e megtartani ezt az eszközt. Ha meg akarták volna szavazni a módosítást, ezt megtehették volna, de felelőtlenül cserbenhagyták az országot és a saját szavazóikat is. A felelősséget ezért viselniük kell.

 

Programajánló

«
28. 2017. június
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
máj.
29.
máj.
30.
máj.
31.
jún.
1.
jún.
2.
jún.
3.
jún.
4.
jún.
5.
jún.
6.
jún.
7.
jún.
8.
jún.
9.
jún.
10.
jún.
11.
jún.
12.
jún.
13.
jún.
14.
jún.
15.
jún.
16.
jún.
17.
jún.
18.
jún.
19.
jún.
20.
jún.
21.
jún.
22.
jún.
23.
jún.
24.
jún.
25.
jún.
26.
jún.
27.
jún.
28.
jún.
29.
jún.
30.
júl.
01.
júl.
02.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2013. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu