Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Széles körű egyeztetés - készül Pest megye területfejlesztési koncepciója

Széles körű egyeztetés - készül Pest megye területfejlesztési koncepciója
Pest megye önkormányzata a fővárossal kötött megállapodás és a civil kerekasztal létrehozása után a térségben működő kereskedelmi és iparkamarával is megegyezett a 2020-ig tartó időszak területfejlesztési koncepciójáról, ez utóbbi dokumentumot a napokban írták alá -nyilatkozta a megyeháza sajtófőnöke az MTI-nek.
Ambrus András elmondta, hogy a koncepció összeállításába a megye lakosságának minél szélesebb körét igyekeznek bevonni, s ehhez nem elég, ha kistérségi fórumokat szerveznek, hanem a különböző korú és foglalkozású embereket tömörítő szervezeteket is külön-külön meg kell nyerniük.

pmkik-pmo-megallapodas_20130519202537_15.jpg

dr. Szűcs Lajos, Vereczkey Zoltán
Tájékoztatása szerint a fővárosi önkormányzattal és a megyei civil szervezetek többségével már megegyeztek a koncepció főbb részleteiben, a legutóbb pedig a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamarával írtak alá stratégiai megállapodást. E szerint a készülő koncepció egyik alappillére lesz, hogy az EU-s források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kell fordítani (korábban ez az arány csak 15 százalék volt). A tervek szerint több pénzt fordítanak majd például szakképzésre, felnőttképzésre, s megkönnyítik a szakmai-munkahelyi gyakorlat megszerzését is.

130404-bp-pmegye-egyutt-039_20130519202704_67.jpg

Együttműködés a főváros és Pest megye között
A sajtófőnök hozzátette, a területfejlesztési pénzek felhasználásánál figyelembe veszik, hogy az előzetes elképzelésekkel szemben 2020-ig biztosan nem válhat külön Budapest és Pest megye, változik viszont az uniós források elosztási szisztémája: eddig a nyolc régió számára külön-külön írták ki az operatív programokat, ezután viszont csak kétfelé "megy a pénz". Budapest és Pest megye a versenyképességi operatív program (VEKOP), míg a többi megye a területi operatív program (TOP) keretén belül hívhat le összegeket.
A megyeháza további együttműködési szerződések aláírását tervezi, s folytatják a területfejlesztési koncepcióról szóló kistérségi fórumokat is, a tervezetet június 13-áig Aszódra, Gyálra, Nagykovácsiba, Érdre, Vecsésre, Ceglédre és Dunakeszire viszi el az önkormányzat.
A dokumentum végleges változatáról várhatóan augusztusban dönt a közgyűlés - közölte Ambrus András.
forráS: MTI

Programajánló

«
28. 2024. March
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Feb.
26.
Feb.
27.
Feb.
28.
Feb.
29.
Mar.
1.
Mar.
2.
Mar.
3.
Mar.
4.
Mar.
5.
Mar.
6.
Mar.
7.
Mar.
8.
Mar.
9.
Mar.
10.
Mar.
11.
Mar.
12.
Mar.
13.
Mar.
14.
Mar.
15.
Mar.
16.
Mar.
17.
Mar.
18.
Mar.
19.
Mar.
20.
Mar.
21.
Mar.
22.
Mar.
23.
Mar.
24.
Mar.
25.
Mar.
26.
Mar.
27.
Mar.
28.
Mar.
29.
Mar.
30.
Mar.
31.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu