Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Rendőrőrsöt avattunk Üllőn

Rendőrőrsöt avattunk Üllőn

Húsz rendőr látott munkához Üllőn, a helyi önkormányzat volt székhelyén kialakított, új bútorokkal és modern eszközökkel felszerelt rendőrőrsön. A körülbelül 200 négyzetméteres ingatlanban bűnügyi nyomozók, járőrök és körzeti megbízottak dolgoznak, akik két új szolgálati járművet is kaptak. Fő feladatuk Üllő és térsége közrendjének, közbiztonságának erősítése.

Az ünnepélyes átadón Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy tavaly megállapodott a megyei önkormányzat, a megyei rendőr-főkapitányság és Üllő városa, hogy Üllőn egy állandó, 24 órás járőrszolgálat fog vigyázni a rendre és a biztonságra. A 24 órás járőrszolgálat helyett azonban egy egész rendőrőrsöt hoztak létre, ahol összesen 20 rendőr szolgálja majd a közösség, a családok, a gyerekek és az idősek életét és biztonságát. Hozzátette, hogy "2010-ben azt ígértük, hogy 3000 rendőr lesz Pest megyében, ma 3200 fő teljesít szolgálatot. A tavalyi évben 8 új rendőrőrsöt ígértünk. Ma, Üllőn, a kilencedik őrsöt nyitjuk meg. Számunkra ez jelenti a sikert. A cselekvés, ami többet és jobbat hoz létre még annál is, mint amit elterveztünk. Mert az igazi, valódi összefogás, a közösségek segítsége lehetővé tette azt, amit nem gondoltunk, hogy reálisan lehetséges." A tavalyi őrsprogram keretében Pest megyében nyolc településen hoztak létre új rendőrőrsöt, először Jászkarajenőn, majd Ócsán, Budakalászon, Zsámbékon, Kiskunlacházán, Acsán, Isaszegen, valamint Dunavarsányban. A rendőrség és a helyi önkormányzatok együttműködésével kialakított új építésű, vagy meglévő önkormányzati ingatlanok átépítése révén létrejött bázisokon összesen több mint 100 rendőr erősíti a fegyveres testület bűnmegelőzési, bűnüldözési tevékenységét. forrás: (MTI, www.pestmegye.hu)

Programajánló

«
16. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu