Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Megújul Gyál városközpontja

Megújul Gyál városközpontja
A mintegy 26 ezer lakosú, dinamikusan fejlődő járási központ, Gyál városközpontjának rehabilitációjára uniós forrásból nyílt lehetőség. dr. Szűcs Lajos, a Pest Megye Közgyűlésének elnöke, Pápai Mihály, Gyál város polgármestere és Ladányi Artúr Szilárd, a kivitelező Prím Építő Építőipari Kft. cégvezetője helyezte el a Kistérségi Szolgáltató Központ épületének alapkövét.
Az ünnepségen a megye elnöke úgy fogalmazott „ez az építkezés azért mérföldkő a számunkra, mert az épülő központ nem magányos építkezés, hanem része egy nagyobb tervnek, ami nem a hiányzó infrastruktúrát pótolja, hanem a jövőbe tekint és egy alaposan végiggondolt stratégia része." Ez a projekt mutatja meg, hogy városból miképpen válhat az agglomeráció egyik integráló ereje és a térség számára szolgáltató központ.
Pápai Mihály az alapkő letétele előtt hangsúlyozta, hogy a az itt élő emberek teremtették elő azt a pénzt, amivel a város belevághatott a beruházásba.
A KMOP-5.2.1/B-2f-2009-0005 azonosítószámú, „Gyál kistérségi szerepének erősítése a városközpont rehabilitációja által" című projekt első lépésben park épült a város központi részén, s új nyomvonalat kapott a Kőrösi út is.
A járásközpontnak és a jegyzői hivatalnak helyet adó Kistérségi Szolgáltató Központ építésének munkálatai a 2012. november 23-ig fejeződnek be. A beruházás egy 726 millió forintos európai uniós támogatásból valósul meg.

A közbeszerzési eljárásban kiválasztott kivitelező a Prím Építő Építőipari Kft.

Programajánló

«
19. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu