Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Magyar-szlovák együttműködéssel épült inkubátorházat adtak át Nagykovácsiban

Magyar-szlovák együttműködéssel épült inkubátorházat adtak át Nagykovácsiban

Szlovák-magyar, határon átnyúló együttműködéssel kialakított inkubátorházat adott át Völner Pál kedden Nagykovácsiban. Az ünnepségen Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke a központi régió fontosságát emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a magyar vállalkozások fele itt működik, és a most kezdődött, 2020-ig tartó új uniós költségvetési időszakban várható támogatás 10 százaléka jut ebbe a régióba.

Völner Pál a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a helyi igényeket fel kell karolni, és ezeket a kezdeményezéseket az Európai Unió is támogatja. Fontosnak tartotta azt is, hogy az önkormányzat elő tudta teremteni az önrészt. A két épületből álló projekt 220 millió forintba kerül, ebből 190 millió forint volt az uniós támogatás - mutatta be a finanszírozást Horváth Ádám projektmenedzser. A hely gazdasági szolgáltatást nyújt a helyi vállalkozóknak - tette hozzá a projektmenedzser. A szlovák partner, az Inkubátor Komarno energetikai tanácsadást nyújt, míg a nagykovácsi önkormányzat ahhoz járul hozzá, hogy a helybeli vállalkozók partnert találjanak Szlovákiában. Az inkubátorház a régi, több mint százéves iskola felújításával jött létre, 373 négyzetméteren. Ezen kívül az önkormányzat megvásárolta a szomszéd telket, ahol nyár közepére építik fel a projekt másik részét, a 281 négyzetméteres irodaépületet. Bencsik Mónika (független) polgármester szerint az inkubátorház segítséget nyújt abban a törekvésben is, hogy a környező kis gyümölcsösöket piacképes termelésre állítsák át. Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke a központi régió fontosságát emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a magyar vállalkozások fele itt működik, és a most kezdődött, 2020-ig tartó új uniós költségvetési időszakban várható támogatás 10 százaléka jut ebbe a régióba.

Programajánló

«
20. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu