Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Folytatódtak a megbeszélések az elővárosi közlekedésről

Folytatódtak a megbeszélések az elővárosi közlekedésről
Szűcs Lajos és Pánczél Károly országgyűlési képviselők Simon Gáborral, a Volán Busz Zrt. vezérigazgatójával egyeztettek az agglomeráció jövőbeni buszközlekedéséről.
Mint ismeretes a fővárosi agglomeráció közösségi autóbusz-közlekedésében május elsejétől szolgáltató váltás történik. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) jogszabályi kötelezettségre hivatkozva hozta meg a döntést, mivel a személyszállítási szolgáltatásokról szóló, tavaly elfogadott törvény és az erre vonatkozó uniós rendelet alapján a BKV belső szolgáltatónak minősül, ezért Budapesten kívül nem láthat el közszolgáltatási feladatokat.

agglomeracios-kozlekedes1_2013020593344_36.JPG


A januári megbeszélésen - ahol részt vettek az érintett települések (Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Nagykovácsi, Pécel, Solymár, Szigetszentmiklós és Törökbálint) vezetői, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a Volán Busz Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), Budapest Főváros Önkormányzata és Pest Megye Önkormányzata - a felek felkérték Szűcs Lajost, hogy folytasson további egyeztetéseket a szolgáltatókkal és a minisztériummal.

aglomeracios-egyeztetes_2013020593445_3.jpg

Januári egyeztetés az agglomerációs közlekedésről
A február 4-i találkozón a Volán részéről elhangzott, hogy a vállalat megkezdte a felkészülést a májusi átadás-átvételre, és biztosítani fogja a megfelelő infrastruktúrát a közlekedésre az érintett településeken. A szolgáltató váltásnak ugyanis úgy kell lezajlania, hogy az az utazóközönség számára észrevétlen legyen. Az egyeztetésen elhangzott, hogy nemcsak az érintett 9 településen bővítené szolgáltatásait a Volán.

agglomeracios-kozlekedes-gyal_2013020593528_28.JPG


A képviselők felvetésére keresik annak lehetőségét, hogy lehetne a Felsőpakony-Gyál buszközlekedést fejleszteni, illetve bekapcsolni a közlekedésbe az Ócsa és Alsópakony mellett épülő szociális lakóparkot.
Emellett fejlesztenék a Dabas város és környéki települések (Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Újlengyel) buszközlekedését, amivel a járási központba való bejutást könnyítenék meg. Így egyszerűbbé és gyorsabbá válna a bejárás az érintett település lakóinak az egészségügyi-, közigazgatási- és oktatási intézetekbe.

Programajánló

«
19. 2024. April
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Apr.
1.
Apr.
2.
Apr.
3.
Apr.
4.
Apr.
5.
Apr.
6.
Apr.
7.
Apr.
8.
Apr.
9.
Apr.
10.
Apr.
11.
Apr.
12.
Apr.
13.
Apr.
14.
Apr.
15.
Apr.
16.
Apr.
17.
Apr.
18.
Apr.
19.
Apr.
20.
Apr.
21.
Apr.
22.
Apr.
23.
Apr.
24.
Apr.
25.
Apr.
26.
Apr.
27.
Apr.
28.
Apr.
29.
Apr.
30.
May.
01.
May.
02.
May.
03.
May.
04.
May.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu