Hírek

Együttműködési megállapodás a Szent István Egyetem és a megye között

Együttműködési megállapodás a Szent István Egyetem és a megye között
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Szent István Egyetem (SZIE) és a Pest Megyei Önkormányzat Gödöllőn.  dokumentumot Szűcs Lajos közgyűlési elnök és Tőzsér János, a SZIE ideiglenes intézményvezetője írta alá az egyetem szenátusi tanévnyitóján.
A megyei önkormányzat által hétfőn kötött keretmegállapodás a harmadik abban a sorban, amelynek célja, hogy a Pest Megyei Önkormányzat felkészülten várja az Európai Unió következő, 2020-ig tartó pénzügyi időszakának területfejlesztési programjait.
Hasonlóan a fővárossal és a megyei kereskedelmi és iparkamarával közelmúltban megkötött szereződésekhez, a gödöllői egyetemmel létrejött megállapodás is azt szolgálja, hogy a 2014-ben induló hétéves ciklusra a Pest Megyei Közgyűlés munkáját stratégiai partnerek segítsék, és részt vegyenek a területfejlesztési koncepció kidolgozásában.
Az egyetem eddig is részt vett a területfejlesztési koncepció elkészítésében, a mostani együttműködés keretében azonban az önkormányzat szeretné erősíteni a tudományos szféra, a közösségek és a vállalkozások közötti bizalmat, ezért a térség versenyképessége javítása érdekében támogatják az egyetem K+F tevékenysége eredményeinek hatékonyabb beépülését a gazdaságba.

A Szent István Egyetemmel kötött keretmegállapodás aláírása

Szent István Egyetem

Az intézmény sokrétű szerepet tölt be a régió életében, így például segíti az agrár- és vidékfejlesztést, a felnőttképzést, az innovációt, a zöld gazdaságot; projektgenerálóként léphet fel és intenzíven segítheti a megye gazdasági megújulását szerepének bővítése.
A megyei önkormányzat egyfajta koordináló és közvetítő szerepet kíván játszani, például a gazdaság és a felsőoktatás, kutatás szereplői vagy éppen a civilek, a kisvállalkozások és a kormányzat között.
A következő jelentős partneri megállapodást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával köti meg Pest Megye Önkormányzata.

 

Programajánló

«
24. 2019. március
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
feb.
25.
feb.
26.
feb.
27.
feb.
28.
már.
1.
már.
2.
már.
3.
már.
4.
már.
5.
már.
6.
már.
7.
már.
8.
már.
9.
már.
10.
már.
11.
már.
12.
már.
13.
már.
14.
már.
15.
már.
16.
már.
17.
már.
18.
már.
19.
már.
20.
már.
21.
már.
22.
már.
23.
már.
24.
már.
25.
már.
26.
már.
27.
már.
28.
már.
29.
már.
30.
már.
31.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2013. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu