Dr. Szűcs Lajos nyílt levele Dr. Szabó Zoltán Országgyűlési képviselőhöz
Dr. Szabó Zoltán
Országgyűlési képviselő részére
Tisztelt Képviselő Úr!
Vasárnapi sajtótájékoztatójára reagálva tájékoztatnám azokról a megkerülhetetlen tényekről, amelyek ismerete nélkül felelőtlenség volt nyilatkoznia a Pest Megyei Önkormányzat egyik ingatlanjának értékesítéséről.
Veress Jenő, a Népszava újságírója 2009. november 13-án lehetőséget kért arra, hogy betekinthessen a Siófok, Goldmark K. utcai ingatlan eladásáról szóló dokumentumokba. Az önkormányzat főjegyzőjével megállapodtak abban, hogy november 16-án reggel 8 és 10 óra között erre módja nyílik. Az újságíró sem a megbeszélt időpontban, sem később nem élt ezzel a lehetőségével, így a november 19-én megjelent 'Siófoki nyaraló egy garzon áráért a fideszes politikusnak' című cikkét hallomások alapján, a pontos tények ismerete nélkül írta meg.
Sajnáljuk, hogy Képviselő úr "felült" a cikkben pontatlanul, torzításokkal szereplő fél információknak ahelyett, hogy tájékoztatást kért volna az önkormányzatunktól, vagy azoktól az MSZP-s közgyűlési képviselőktől, akiknek mindegyike megszavazta az üdülő értékesítését.
Örszággyűlési képviselőként Önnek azzal is tisztában kell lennie, hogy attól, hogy valamit sokszor elmondanak, az még nem válik igazzá.
Budapest, 2009. november 23.
Üdvözlettel:
dr. Szűcs Lajos
elnök
Pest Megyei Közgyűlés
Háttér:
Az ominózus, "Siófoki nyaraló egy garzon áráért a fideszes politikusnak" című cikkben egyébként az újságíró azt állítja, hogy Pest megye fideszes vezetésű közgyűlése az önkormányzat siófoki üdülőjét túl olcsón értékesítette. A nyaralót egy fideszes politikus, Árvai László vette meg 6,5 millió forintért, holott csak a telek 30 millió forintot érhet. Ezt kifogásolta vasárnapi sajtótájékoztatóján Szabó Zoltán szocialista politikus is.
Dr. Szűcs Lajos hírportál
-kt-