Hírek

dr. Szűcs Lajos maradt a teniszszövetség elnöke

dr. Szűcs Lajos maradt a teniszszövetség elnöke
A Magyar Teniszszóvetség tisztújító közgyűlésén 80-37 arányban nyert Szűcs Lajos. Így a következő négy esztendőben is ő tölti az elnöki pozíciót, míg alelnökei Ablonczy Balázs és Kaliszky András lettek.
Összesen 117 küldött vett részt a közgyűlésen, melyen az elnök személye mellett az alelnökökről és az elnökségi tagokról is döntöttek.
A két jelölt, Erdélyi Péter és Szűcs Lajos beszédét követően szavazott a tagság. dr. Szűcs Lajost 80-37 arányban újraválasztották, aki így további négy évben látja el az elnöki funkciókat. Alelnökként Ablonczy Balázsra és Kaliszky Andrásra számíthat majd.
A régiós elnökségi tagok szavazásán Bogyó László, Fábián Balázs, Pákay Péter, Rudas Ernő, Sági István és Csallóközi Zoltán kapta a legtöbb szavazatot, szakmai elnökségi tag pedig Kisgyörgy Gergely, Kovács István, Krocskó József és Temesvári Andrea lett.
A rendezvényen köszöntöttük a 85. életévét hamarosan betöltő Juhász Lászlót és a napokon belül a 70. születésnapját ünneplő Nándori Attilát is.

Programajánló

«
18. 2019. november
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
okt.
28.
okt.
29.
okt.
30.
okt.
31.
nov.
1.
nov.
2.
nov.
3.
nov.
4.
nov.
5.
nov.
6.
nov.
7.
nov.
8.
nov.
9.
nov.
10.
nov.
11.
nov.
12.
nov.
13.
nov.
14.
nov.
15.
nov.
16.
nov.
17.
nov.
18.
nov.
19.
nov.
20.
nov.
21.
nov.
22.
nov.
23.
nov.
24.
nov.
25.
nov.
26.
nov.
27.
nov.
28.
nov.
29.
nov.
30.
dec.
01.

Képgaléria

Címkefelhő

Pest Megye Hírei

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2019. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu