Szorosabb együttműködés Kína egyik legdinamikusabban növekvő térségével

A Pest Megyei Közgyűlés ma hozott döntése felhatalmazta Dr. Szűcs Lajost, az önkormányzat elnökét a megállapodás aláírására a kínai régióval.

Testvérkapcsolati megállapodás Pest Megye Önkormányzata és Csungking Tartományi Jogú Város Önkormányzata között A Pest Megyei Közgyűlés ma hozott döntése felhatalmazta Dr. Szűcs Lajost, az önkormányzat elnökét a megállapodás aláírására a kínai régióval. A 2009 decemberében a két fél által kölcsönösen jóváhagyott Partnerségi Megállapodásban foglalt célok mentén elmélyülő kapcsolatoknak az eddigieknél is tartalmasabb és sokrétűbb egyeztetési lehetőséget jelentő
kereteket biztosít.

 

Együttműködés Kína egyik legdinamikusabban növekvő térségével

Az együttműködés kiterjesztését az indokolja, hogy a két régió közötti gazdasági és kereskedelmi tevékenység várható intenzitása és kiterjedtsége alapján nyilvánvalóvá vált mindkét fél számára, hogy az érdemi kooperációt szükségszerűen ki kell terjeszteni a környezetvédelem, a tudomány és technológia, a kultúra és az oktatás szakterületeire is.Csungking a kínai gazdaságfejlesztési stratégiában kiemelkedő támogatást élvező, és nem mellesleg az egyik legdinamikusabban fejlődő régió regionális központja. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az önmagában is tekintélyes lakossággal és gazdasági erővel rendelkező város mellett további öt, mindösszesen 200 millió lakossággal bíró tartomány érhető el az országnyi méretű városon keresztül.

 

Pest Megye Online.
Szóljon hozzá a fóumhoz!

-lt-

Programajánló
05
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria
Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz