Odafigyelnek az állami gondozottakra
Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke
A Békés megye által, az állami gondoskodásban élők javára szervezett jótékonysági koncerttel kapcsolatban a Pest megyei állami gondozottak helyzetéről beszél Dr. Szűcs Lajos.
Az állami gondoskodás nevéből fakadóan állami feladat - mondja a Pest Megyei Önkormányzat elnöke, ám ennek ők csak címzettjei, hiszen a megyei önkormányzatok ezt az állami feladatot látják el. Ma egy állami gondoskodásban lévő gyermeknek az egy évi ellátása körülbelül 1 millió forintba kerül, nagyon sajnálatos, hogy az állam ennek alig egyharmadát adja oda az önkormányzatoknak.

A Dr. Szűcs Lajossal készített interjú első részét itt tekintheti meg:

Dr. Szűcs Lajos szerint erre mondhatnák, hogy letolják magukról a felelősséget, és a kormányra hivatkoznak, de ez a gyerekek életében nem jelentene semmilyen változást. Pest megye az ország egyik legnagyobb gyermekvédelmi ellátójához illő módon az önkormányzat nagy felelősséggel és odafigyeléssel van ez iránt a terület iránt, mivel Pest megyében és Budapesten él az ország lakosságának egyharmada, így a fiataloknak is jelentős hányada.

Az elnök jó dolognak tarja, hogy Békés megye jótékonysági koncerttel próbál segíteni a megyében élő állami gondozott gyermekeken. Pest megye is több civil szervezettel és bankokkal vette fel a kapcsolatot, hogy segíthessen, hiszen a gyermekek életvitelének javítása nem lehet költségvetési kérdés.

Dr. Szűcs Lajos hírportál

-ba-
Programajánló
17
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Képgaléria
Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz