Komoly áldozatot hozva tudtak csak fejlődni
Dr. Szűcs Lajos, a Fidesz Pest Megyei Választmányának elnöke
Dr. Szűcs Lajos választókörzetének elmúlt nyolc szocialista kormányzat alatt eltelt évéről beszél.
A szocialista kormány rendkívül nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat az elmúlt nyolc évben, így hozzájuk csupa negatívum köthető - mondta Dr. Szűcs Lajos. Romlott a nyugdíjasok helyzete, valamint a közbiztonság is, hiszen rendkívül megszaporodtak a bűncselekmények. Az erőszakos cselekmények száma riasztóan magas. A rendőrség a kivéreztetése mellett is próbálta végezni a feladatát, reméljük, hogy a jövőben jobban oda tudunk figyelni rájuk, és így hatékonyabbá tudnak válni.

A Dr. Szűcs Lajossal készített interjú második részét itt tekintheti meg:


A pozitív dolgok európai uniós támogatásokhoz, az önkormányzatok és az itt lakók komoly áldozatvállalásaihoz kapcsolhatók. Több településen végeztek önerőből óvoda- és iskola-felújításokat, építettek egészségházat, újították meg a település központját. Uniós forrásnak köszönhető, hogy elindult a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal felújítása, amely a Pilisiek, Nyáregyháziak és Csévharasztiak közlekedését nagyban segíti.

A felújított pusztavacsi iskola

A felújított pusztavacsi iskola

Pusztavacson, az ország közepén az iskola-felújítás keretében egy tornatermet is építettek, ami elsőre nem tűnik nagy dolognak, ám Pusztavacs megmaradását jelenti, hiszen így már van a településnek olyan intézménye, ahol a gyerekek fejlődése és sportolási lehetősége is biztosítva van. Eddig sokan elvitték a gyermekeiket a településről, így azonban talán többen maradnak és képzelik el saját jövőjüket a településen.

Dr. Szűcs Lajos, a Fidesz Pest Megyei Választmányának elnöke

Dr. Szűcs Lajos hírportál

-ba-
Programajánló
05
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria
Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz