Kevesen büszkélkedhetnek ezer éves múlttal
2010. jan. 19., kedd, 04.18.42 CET
Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke
Pest megye 2009-ben ünnepelte alapításának 1000 éves évfordulóját. Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke értékelte a Milleniumi évet.
Érdekesnek nevezte a helyzetet a megyei elnök, hiszen mint mondta, egy olyan évben kellett ünnepelniük, amikor sok ember azt gondolta, hogy egyáltalán nincs ok ünneplésre, hiszen a gazdasági válság magyarországi mélypontjára esett a jeles évforduló.

A Dr. Szűcs Lajossal készített interjú első részét itt tekintheti meg:

Nagyon sok országban ebből világraszóló ünnepségsorozatot terveztek volna, hiszen nagyon kevés olyan intézményrendszer van ma a világon, amelyeknek az ezeréves fennállását meg lehet említeni, de még kevesebb van, amit meg lehet ünnepelni.

Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke

Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke

Dr. Szűcs Lajos elmondja, hogy ebből a szempontból vegyesek az érzései, hiszen az országban a négy megyén kívül nem volt túlságosan nagy visszhangja a történetnek; ugyanakkor sikernek számít, hogy a megye mind a 187 településre elmentek, s mindenhova vittek egy kis ajándékot. Kiemelte, hogy az ünnepségsorozatnak egyfajta összetartó ereje volt a települések számára, s örömteli, hogy mind a 187 településen készségesen fogadták őket, s büszkék voltak Pest megye alapításának ezer éves évfordulójára.

Dr. Szűcs Lajos hírportál

-ba-
Megyei elnökök Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Képgaléria
Megkezdődött a 13. kulturális fesztivál a Kőris Otthonban
Megkezdődött a 13. kulturális fesztivál a Kőris Otthonban
Partnereink

Dr. Pesti Imre Hírportál

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
International
www.mconet.biz