Kerepes, Ökörtelek-völgyi hulladékkezelő központ átadása
A Gödöllői TALAMBA Ütőegyüttes pergő műsora fogadta a Gödöllő és Kerepes közötti  szolgáltató központ megnyitójára érkező vendégeket, Ezzel a Pest megyei és Nógrád megyei települések hulladékgazdálkodását új alapokra helyező ZÖLDHÍD Program mérföldkövéhez érkezett.
A kivitelezők végre az emberek számára is megmutatták a majd 8 évet és több, mint 8 millió eurót felemésztő beruházást, az új regionális hulladékkezelő központot. Ezzel a Pest megyei és Nógrád megyei települések hulladékgazdálkodását új alapokra helyező ZÖLDHÍD Program mérföldkövéhez érkezett. Egy teljesen új, korszerű technológiát és eljárásokat alkalmazó, az újrahasznosítást és a szigorú elvárásoknak is megfelelő ártalmatlanítást megvalósító, a környezetvédelem ügyét komplex módon támogatni képes tudásközpont jött létre.

Ökörtelek-völgyi hulladékkezelő központ átadása


Dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere, az Önkormányzati Társulás elnöke; dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke és dr. Illés Zoltán államtitkár méltatták hosszan az összefogást, amellyel felépülhetett ez a létesítmény, és vették számba azokat a lehetőségeket, melyek elérhető közelségbe kerültek a központ létrejöttével.

Ökörtelek-völgyi hulladékkezelő központ átadása


A lehetőségeket, melyek lényege, hogyan lehet a hulladékból szó szerint értéket teremteni, és a környeztet megóvni; illetve ahogy dr. Szűcs Lajos Széchenyit idézve ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe: „Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.”

További információ: Ambrus András sajtófőnök
Pest Megye Önkormányzatának Hivatala,
Elnöki Iroda 1052 Budapest, Városház utca 7.
Tel.: 20/218-5759, Tel.: 266-1560; Fax.: 266-8870

Programajánló
05
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria
Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz