Kerékpárutat adtak át Bugyin
A hivatalos átadást a hétvégén tartották a településen, ahol Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a kerékpározó gyerekeket.
Bugyi Nagyközség lakói már több hete birtokba vehették a Kossuth Lajos utcai gyalog- és kerékpárutat. Sok szülő fellélegezhetett végre, hogy gyermeke nem a hatalmas tehergépjárművek között kerekezik, hanem biztonságos terepen. A munkájukat gyalogosan, vagy kerékpárral megközelítő, és egyéb ügyeiket intéző emberek is megelégedéssel vették tudomásul a kényelmesebb és jóval egyszerűbb közlekedést, mivel a kerékpárút végig folyamatos haladást biztosít a rajta közlekedők számára. Az alternatív közlekedést előnyben részesítők, ezzel a beruházással a község teljes egészén áthaladó közúthálózat mellett 5 km hosszú egybefüggő gyalog- és kerékpárúton közlekedhetnek. A beruházás bekerülési költsége 87 millió forint volt, melyből az európai uniós támogatás 45 millió forintot tett ki.

Kerékpárutat adtak át Bugyin

A hivatalos átadást a hétvégén tartották a településen, ahol Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a kerékpározó gyerekeket

Beszédében kiemelte, hogy „több és jobb minőségű szolgáltatást kell nyújtanunk, és nem máshol, messze, utaztatva a gyermekeket, vagy a sérült, beteg embereket, hanem itt. Közel az emberekhez, közel az otthonainkhoz." Ez a kerékpár- és gyalogút is ezt a célt szolgálja.


Kerékpárutat adtak át Bugyin

Sok szülő fellélegezhetett végre, hogy gyermeke nem a hatalmas tehergépjárművek között kerekezik, hanem biztonságos terepen

Somogyi Béla, a nagyközség polgármestere elmondta, hogy nemcsak a biztonságosabb közlekedés megvalósításának örül, hanem annak is, hogy ezzel az 5 km hosszú kerékpárúttal az egészségesebb életmódot is támogatták. Saját élményét megosztva a hallgatókkal elmesélte, hogy a napokban már felnőtteket is látott, akik görkorcsolyával tesztelték a bicikli utat. A szalag átvágása után Bálinté Balogh Mária helyi iskola igazgatóhelyettes és testnevelő tanár vezetésével megindult a gyermekek által már nagyon várt bicikliverseny.

Dr. Szűcs Lajos haírportálja
[matesz]


Programajánló
05
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria
Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz