Kamarai Küldöttgyűlés a Megyeházán

A Megyeháza Dísztermében tartotta évi rendes küldöttgyűlését a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Iparkamara 2010. május 31-én.

Az eseményen kimerítő részletességű előadást tartott dr. Parragh László az MKIK elnöke, az új kormányzattal szemben megfogalmazott elvárásokról, a kamra gazdaságpolitikát érintő javaslatairól, valamint az együttműködés és a lehetséges változások tartalmáról és irányáról. Dr. Szűcs Lajos a Pest Megyei Önkormányzat elnöke köszöntőjében üdvözölte a kamarától érkezett
javaslatokat és általában az együttműködési szándékot, különös tekintettel az ország előtt álló feladatokra.

Dr. Szűcs Lajos is átvehette a kamrai tagok nagyrabecsülését kifejező díjat.

Dr. Szűcs Lajos is átvehette a kamrai tagok nagyrabecsülését kifejező díjat

Előadásában összefoglalta az önkormányzati, valamint a közigazgatási reform legfontosabb elemeit, kiemelve azokat a legfontosabb területeket, amelyeken változásra van szükség. A rendes küldöttgyűlések hagyományának megfelelően idén is sor került a Peterdy Vincze Díjak átadására - többek között Dr. Szűcs Lajos is átvehette a kamrai tagok nagyrabecsülését kifejező díjat.

 

Szűcs Lajosa hírportálja

Szóljon hozzá a fórumhoz!

 

-lt-

Programajánló
05
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria
Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz