Játszóteret és óvodát adtak át Újhartyánban
Újhartyánon új játszóteret adtak át, melyet a település leleményességének és összefogásának köszönhet.

Játszóteret és óvodát adtak át Újhartyánban

A nyáron ezen a településen volt a legsikeresebb az a gyommentesítési akció, melyet a Pest Megyei Önkormányzat és a „Tégy a parlagfű ellen” alapítvány közösen szervezett. A versenyt az Újhartyániak nyerték meg, jutalmul pedig a település egy négymillió forint értékű játszótérrel gazdagodott.

 

Október végére készült el és a hónap utolsó napján át is adták azt a játszóteret, melyet megnyertek az újhartyániak.

Az átadó ünnepségen Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy Pest megyében hat éve működik a parlagfű-mentesítési verseny a települések között, az utóbbi három évben pedig a megyei önkormányzat a „Tégy a parlagfű ellen” alapítvánnyal is együttműködik. Elmondta, hogy a díjazottak az első években kaszát, pénzjutalmat kaptak, ám a tavalyi parlagfű-mentesítési versenyhez hasonlóan a győztes jutalma idén is egy négy millió forint értékű játszótér, melyet a megyei önkormányzat és az alapítvány fele-fele arányban finanszíroz. A közgyűlés elnöke mindezek mellett, hangsúlyozta az Újhartyániak szép érzékét és rendszeretetét, és elismerte azt, hogy válságban is tudtak alkotni.

Az új játszótér

Az átadó ünnepségen dr. Áder János a „Tégy a parlagfű ellen!” Közhasznú Alapítvány alapítója büszkén mondta, hogy jó néhány magyarországi település példát vehetne Újhartyánról a környezet iránti felelősségük miatt. Arra is kitért, hogy ma Magyarországon minden negyedik ember szenved az allergiától. Felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben a pollenallergia átalakul asztmává, az már nem gyógyítható. A politikus azt is megemlítette, hogy Magyarországon kétmegyényi területet borít be parlagfű.

Tóth József, a település alpolgármestere azt mondta, hogy „az újhartyániak továbbra sem ülnek a babérjaikon” és a jövőben is jó példát mutatnak a településeknek.

A játszótér átadása után került sor az új Német Nemzetiségi Óvoda átadására.

A 180 gyermekférőhelyet biztosító óvodában többek között tornaszobát, fejlesztőszobát, orvosi szobát és sószobát alakítottak ki.

 

Pest Megye Önkormányzata
 

Programajánló
05
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria
Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz