Járai Zsigmond és Arnold Mihály tartott előadást Örkényben

A Fidesz-kormány pénzügyminisztere, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke Járai Zsigmond és Arnold Mihály a VPOP volt parancsnoka tartott előadást 2010. február 25-én Örkényben, a Fortunában.

Járai Zsigmond és Arnold Mihály Magyarország gazdasági helyzetéről beszélt a meghívott vendégek előtt, melyben részletesen kitértek arra is, hogy a 2010. áprilisa után megalakuló új kormánynak milyen fontos feladatokat kell majd végrehajtania ahhoz, hogy talpra álljon a magyar gazdaság. Kiemelték, hogy az lenne a legideálisabb, ha az új kormány nem koalíciós kormány lenne.

 

Arnold Mihály, a VPOP volt parancsnoka

 

Arnold Mihály, a VPOP volt parancsnoka


Járai Zsigmond szerint rögtön a kormányalakítás után meg kell reformálni az adórendszert, és újra kell indítani a magyar kis- és középvállalkozások támogatását, amely 1998 és 2002 között már elkezdődött. Az előadáson megjelent Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselőjelölt is, aki elmondta, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség gazdasági szakemberei már kész tervekkel, programmal rendelkeznek. S a Fidesz kormányalakítása esetén első feladatai között lesz a magyar vállalkozások megerősítése, ill. az adócsökkentés.


Dr. Szűcs Lajos Hírpoltál

Programajánló
05
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria
Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz