Felújított művelődési ház Táborfalván
Ünnepélyes keretek között adták át a felújított Jókai Mór Művelődési Házat Táborfalván a hétvégén, az átadón Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke is részt vett.
Ünnepélyes keretek között adták át a felújított Jókai Mór Művelődési Házat Táborfalván a hétvégén. Az 1959-ben épült közösségi házban a színházterem új padlót kapott, kicserélték a nyílászárókat és korszerűsítették a fűtést.

Felújított művelődési ház Táborfalván


Beszédében Tóth Bertalan polgármester elmondta, hogy a munkálatok közel 59 millió forintba kerültek, amiből 39 millió forintot pályázaton nyert a település, a fennmaradó összeget az önkormányzat biztosította. Megújult a művelődési ház előtti tér is, díszburkolat és új padok várják az idelátogatókat.


Felújított művelődési ház Táborfalván


Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke az átadón arra hívta fel a figyelmet, hogy egy település ereje abban rejlik, ha minél több közösségi hely létesül, ahol az emberek igényes környezetben tölthetik el a szabadidejüket. Jól szolgálja ezt a cél a Jókai Művelődéi Ház, ahol a megnyitó után vette kezdetét a Regionális Népzenei Találkozó.


Dr. Szűcs Lajos haírportálja
*MA*
Programajánló
05
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria
Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz