Dr. Szűcs Lajos az Echo TV Heti Mérleg című műsorának vendége volt
2009. okt. 12., hétfő, 20.03.53
Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke
Dr. Szűcs Lajos az Önkormányzatok Kossuth téri tüntetése kapcsán elmondta, hogy ha már Karsai József, az MSZP országgyűlési képviselője is azt mondja, hogy azért vett részt a tüntetésen, mert az az emberek érdekeit képviseli, azt mutatja, hogy az önkormányzatok kezdeményezése jó volt.
A Kossuth téri demonstráció üzenete, hogy lehet nemet mondani a kormány politikájára, nem szabad minden intézkedésükbe beletörődni.

A kormány az önkormányzatok segítő kezét mindegy egyes alkalommal elütötte, egyetlen jobbító szándékú javaslatukat sem fogadta el.


Az interjú első részét itt tekinthetik meg:


Az önkormányzatok világa nem a pártoskodásról szól, ezt a rendezvény is megmutatta, itt az emberek életéről van szó, egy település intézményeit nem lehet jobboldaliként vagy baloldaliként működtetni.

Az ellenzék a 2010-es költségvetéshez több száz módosító javaslatot nyújtott be.

Javaslatainkat úgy fogalmaztuk meg, hogy a módosítások révén más, fontos területekről ne kelljen forrásokat elvonni. Igyekeztünk olyan javasolatokat tenni, amellyel bizonyos költségvetési kiadásokat halasztanánk későbbre.

Az interjú második részét itt tekinthetik meg:


Székesfehérvár szocialista polgármestere, Warvasovszky Tihamér és a Gyurcsány-kormány volt minisztere, Gyenesei István is azt mondta, hogy számukra ez a költségvetés nem elfogadható. Álláspontom szerint a társadalmi elégedetlenség foka elért egy kritikus szintet, mely mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Az emberekkel ma a kormány szembemegy.

Dr. Szűcs Lajos hírportál
- www.szucslajos.com

-ge-
Megyei elnökök Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Képgaléria
Megkezdődött a 13. kulturális fesztivál a Kőris Otthonban
Megkezdődött a 13. kulturális fesztivál a Kőris Otthonban
Partnereink

Dr. Pesti Imre Hírportál

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
International
www.mconet.biz