Azonnal kormányozni kezdenek, hiszen nem érnek rá várni
Dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke
A következő parlament első és legfontosabb feladatairól beszélt Dr. Szűcs Lajos.
Dr. Szűcs Lajos interjú 2010. április 13. (1. rész)

Arra a felvetésre, hogy az új parlament már az új kormány megalakulása előtt több törvényt is elfogadhat, Dr. Szűcs Lajos elmondta, hogy sok törvényjavaslatot készítettek már elő, ilyenek például az alkalmi munkavállalókkal, a vállalkozásokkal és a körbetartozással foglalkozó javaslatok, de ezeken kívül több oktatásban és egészségügyben tapasztalt apró dolgon változtatnának.

Dr. Szűcs Lajos interjú 2010. április 13. (2. rész)

A politikus elmondta, hogy amikor a parlament megalakul, lehet, hogy még nem lesz kormánya az országnak, de a parlament már elkezdheti a törvényalkotási és jogszabály-készítési tevékenységét.

Kitért arra is, hogy nem kérnek 100 napos türelmi időt, hiszen nem érnek rá várni, Magyarországnak nincsen sem száz napokra, sem másra lehetősége, minél gyorsabban kell tenni. Ennek azonban előfeltétele, hogy április 25-én elérkezzünk oda, s azokban a körzetekben, ahol még van második forduló, minden választópolgár elmenjen szavazni, s támogassa a Fidesz-KDNP jelöltjeit.

Dr. Szűcs Lajos hírportál

-ba-
Programajánló
05
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria
Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz