Az árvíz elleni védekezés
2010. jún. 13., vasárnap, 21.06.00
Dr. Szűcs Lajos, a megyei védelmi bizottság elnöke - a 2010. 06. 04-én kiadott várható vízállás előrejelzés ismeretében - a Pest megyét fenyegető árvízi veszély kapcsán tájékoztatás céljából magához kérette Baross Károlyt, a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Igazgatóját és dr. Zoltán Ferenc tű. ezredest, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatóját.
A KDV-KÖVIZIG Igazgatója tájékoztatásában elmondta, hogy a várható vízállás előrejelzésénél nagymértékben támaszkodnak az osztrák vízgyűjtő területen mért adatokra. Tekintettel arra, hogy június 3-án a szomszédos ország területén az előre jelzett 30 mm csapadék helyett csak 2 mm hullott, ezért a mai nap folyamán a vízügyi ágazat - az előzetes előrejelzéséhez képest - csökkentette a Duna várható legmagasabb vízállásának prognosztizálását. Ennek ismeretében a megye területén előre láthatóan a III. fokú védekezés szintjét fogja elérni a folyó.

A legfrissebb prognózis értelmében Nagymarosnál 664 cm ± 15 cm (legnagyobb vízállás /továbbiakban: LNV/ 714 cm), Vácnál 723 cm ±16 cm (LNV 767 cm), Budapestnél 815 cm ±15 cm (LNV 860 cm) várható.

A tegnapi nap folyamán a KDV-KÖVIZIG valamennyi árvízvédekezésben érintett település polgármesterével felvette a kapcsolatot és felhívta a figyelmet a védekezésre történő felkészülésre. Tekintettel arra, hogy az Igazgató tájékoztatása szerint országos szinten a védekezéshez felhasználható homokzsák kapacitás - az országos árvízi helyzet miatt - véges, az Elnök döntése értelmében a felhasználást a KDV-KÖVIZIG koordinálja. Ez irányú igények bejelentése a KDV-KÖVIZIG ügyeletén a 477-3500/12-001. mellék, vagy a 334-3593 telefonszámokon tehető meg.


A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság intézkedett a megyéből az ország árvízvédekezésben résztvevő más megyéiben védekező tűzoltók visszavezénylésére, illetve minden érintett polgári védelmi kirendeltség tájékoztatásár a kialakult helyzetről. A megyei igazgató június 5-én személyesen tájékozódik az érintett településeken.


Budapest, 2010. június 4. Dr. Szűcs Lajos

Elnök

Megyei Védelmi Bizottság

 

Dr. Szűcs Lajos hírportálja

*MA*

Megyei elnökök Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Képgaléria
Megkezdődött a 13. kulturális fesztivál a Kőris Otthonban
Megkezdődött a 13. kulturális fesztivál a Kőris Otthonban
Partnereink

Dr. Pesti Imre Hírportál

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
International
www.mconet.biz